Nők az 1848-49-es forradalomban

A nagy eseményekről, a jeles személyiségekről rendszeresen megemlékezünk, de kevésbé figyelünk azokra a nőkre, akik a háttérből támogatták az eseményeket – kezdte előadását Tamási Zsolt, az RMDSZ nőszervezetének meghívottja. Általában a férjeik árnyékában élő asszonyok, bár voltak köztük közismertebb személyiségek, de a legtöbben a névtelenségben éltek, végezték vállalt feladataikat a forradalom és szabadságharc idején, illetve az azt követő nehéz periódusban. Egyesek közülük a női emancipáció képviselői, mások közösségi feladatot láttak el, betegápolással, kórházszervezéssel, kokárdakészítéssel, zászlóvarrással foglalkoztak, sőt a katonáskodás sem volt egészen ritka a forradalom idején. A leghíresebb politikusok esetében a feleség nem csak támogatta a férj karrierjét, de propagálta is azt. Zichy Antónia, Batthány Lajos felesége majd özvegye, testvére, Zichy Karolina, gróf Károlyi György felesége, mindketten az ellenzéki politizálás támogatói voltak, szorgalmazták a magyar ruhát, a magyar táncot és tüntető módon a magyar nyelv használatát.

A legismertebb Szendrey Júlia volt e nők sorában, akit a radikális hozzáállás jellemzett, felelősségre is vonták később, hogy miért engedte csatába indulni forrófejű férjét, Petőfi Sándort. A költő halálát követően nagyon hányatott sors jutott neki, az első gondolata az öngyilkosság volt, majd saját és kisfia megélhetőségére való tekintettel férjhez ment. Ám hiába tett bármit, írt, fordított, életét örökre megbélyegezte, hogy a nagy költő özvegye volt. Toldalagi Bethlen Johanna az összes hadszíntérre elkísérte férjét. Buchwald Franciska férjével együtt, a forradalom támogatójaként nyilvános megszégyenítésben részesült Ruszkabányán, ahol meztelenül botozták meg. Férje nem élte túl e megaláztatást, és öngyilkos lett, ő pedig gyerekeivel máshol keresett menedéket.

A nagy özvegyek közül Damjanich, Dessevffy és Schweidel özvegyének, Csernovics Emiliának, Szinyei Merse Emmának és Bilinska Domicellának a történetét ismertette az előadó. Az ő nevükhöz fűződik az október 6-i megemlékező szentmisék kezdeményezése, a jeltelen sírokban fekvő hősök felkutatása, az özvegyek és családjaik támogatása, a Magyar Gazdaasszonyok Országos Egyesületének a létrehozása, amely az emlékezés rítusának a kialakulását koordinálta.

Azok között, aki nem a férjük melletti szerepeiknek köszönhetik ismertségüket, Teleki Blankát, Lővey Klárát, Karács Terézt, Lebstück Máriát, Pfiffner Paulát, Bányai Júliát, Viola Annát, Beck Vilmát sorolta fel a történész, kitérve a névtelenekre is, akik betegápolóként, tápkészítőként kórházi felszerelések összeállításánál, az otthoni mezőgazdasági munkákban vették ki részüket.