Nemzetközi kiállítás a Ligetben

Románia legnagyobb és legismertebb kutyakiállítására készülnek a hétvégén Marosvásárhelyen. A nemzetközi rendezvényre mintegy harminc országból várnak ebtulajdonosokat.

Szucher Ervin

2015. szeptember 08., 18:552015. szeptember 08., 18:55

Bár úgy tűnik, nem dől meg a részvételi csúcs, az idén is harminc ország kutyatulajdonosai jelezték részvételüket a negyvenhatodik alkalommal rendezett marosvásárhelyi kiállításon. A négylábúak seregszemléje egyben a 10. Dracula Dog Show is, ami az ország legrangosabb nemzetközi kiállításának számít. A szervezők egy rekordot így is felállítanak: a benevezések alapján már most 3400 elbírált kutyával számolnak.

Köztük Thaiföldről és Koreából érkező háziállatok is lesznek, de a nemzetközi bírók is a világ minden sarkából verbuválódnak össze. „Minden idők egyik legnagyobb nemzetközi versenyére készülünk, ahol a nézők olyan ritka ebfajokat is megcsodálhatnak, mint például a leopárdkutya, amelyet mifelénk egyáltalán nem látni” – nyilatkozta Lokodi Csaba Zsolt, a Maros Megyei Ebtenyésztők Egyesületének elnöke. A szervezők, akik nem titkolják, hogy évről évre szeretnének emelni a verseny rangján, az idén több ezer díjjal készültek.

Marosvásárhelyen 1970 óta szerveznek évi rendszerességgel kutyakiállítást. A rendezvény 2006-ban vette fel a vérre szomjazó gróf nevét, azóta a vámpírmítoszra és a középkori hangulatra alapozzák a kiállítást. Az idei Dracula Dog Show szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Ligetben, és vasárnap délután 6 óráig tart. A szervezők szombat este 7 órára meglepetést is tartogatnak a résztvevőknek és a látogatóknak egyaránt. Lokodi Csaba Zsolt erről csak annyit árult el, hogy ez egyfajta „drakulás kabaré” lesz, ami biztos sokak tetszését elnyeri.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés