
Fotó: Haáz Vince
Szerda reggelig csupán hét kulturális, művelődési egyesület jelezte, hogy bekapcsolódna a Marosvásárhelyi Napok idei rendezvénysorozatába, és műsorával színesítené azt. A jelentkezési határidő március 20., péntek.
2015. március 18., 17:242015. március 18., 17:24
Sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet Peti András marosvásárhelyi alpolgármester (fotó), hogy bár vészesen közeledik a határidő, csupán hét civil egyesület jelezte, hogy rendezvényével gazdagítani szeretné a marosvásárhelyi városnapok programját. Az elöljáró nem árulta el, hogy a hétből hány magyar, de kitért arra, hogy az egyesületek mellett az oktatási intézmények, egyházak mellett működő kórusok, együttesek, színjátszók is jelentkezhetnek, és bekapcsolódhatnak a május közepén rendezendő városnapokba.
„Az elmúlt évben sikerült színes és tartalmas műsorokat felsorakoztatni a városnapokon, s ezt szeretnénk az idén is. A tavaly jelentős szerepet vállalt a magyar közösségnek szánt programok összeállításában az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, de mások is. Idén is szeretnénk kiállításokat, műsorokat szervezni a lakótelepeken, ugyanis azt tapasztaltuk, hogy az ott élők örvendtek ennek a kezdeményezésnek, sokan vettek részt a rendezvényeken. Ezenkívül reméljük, hogy a városnapokra kész lesz a felújított vár, s a hivatalos megnyitóját is meg tudjuk tartani, mi több, ott is eseményeket tudunk szervezni” – nyilatkozta az alpolgármester, aki többször hangsúlyozta: kellő pénzalapot különítettek el a városnapok megszervezésére.
Azok az egyesületek, alapítványok, oktatási intézmények vagy akár egyházak, amelyek kulturális, művelődési programokkal szeretnének részt venni a városnapokon csütörtökön és pénteken jelentkezhetnek a polgármesteri hivatal szakosztályán Mariana Ciugudeannál. Az írásban benyújtott javaslatokat a földszinten levő iktatóba is be kell adni, hogy a kezdeményezésnek nyoma maradjon.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!