Nem tartanak előválasztást a Maros megyei települések többségében

A marosvásárhelyihez hasonlóan januárban Marosludason is előválasztást szerveznek a magyar polgármesterjelölt kiválasztására. A cél az alpolgármesteri szék megtartása, de a város élére is magyar ajkú polgármestert szeretnének.

Antal Erika

2015. október 26., 17:272015. október 26., 17:27

Kis István, Marosludas alpolgármestere, az RMDSZ városi frakciójának elnöke szerint az előválasztás a legmegfelelőbb módja annak, hogy a város magyar lakossága is kivegye részét a közéleti döntésekből. A városi tanácsban a korábbi négyről, háromra csökkent az RMDSZ-tagok száma, a jövő évi helyhatósági választásoktól a Szövetség városi frakciója azt reméli, hogy újra eléri a négyes létszámot.

Szászrégenben, ahol a lakosság 27 százaléka magyar ajkú, nem lesz előválasztás, és legkésőbb január végéig várják a közszereplést óhajtani vállalók önéletrajzát. Nagy András egykori polgármester nem zárja ki, hogy rajta kívül a városvezetői székért független jelölt is indulhat.

A szórványvidéken helyenként fontolgatják az előválasztást, máshol pedig a politikai kiegyezésben gondolkodnak. Ezt a helyi választmányoknak kell eldönteniük a megyei szervezet jóváhagyásával, tudatta Szabó Albert, az RMDSZ dicsőszentmártoni kerületi elnöke. Dicsőszentmártonban a lakosság magyarsága 14 százalék, ami kevés ahhoz, hogy magyar polgármesterjelölt nyerjen, ám a román félen kibontakozó nagy versengés lehetőséget ad egy magyar jelölt indítására.

Ádámoson a jelenlegi magyar polgármester visszalép, helyére Miklós Tibor jelenlegi alpolgármester pályázik – mondta Szabó Albert, aki arról is beszámolt, hogy Bonyhán nincs magyar alpolgármester és a magyarok száma is négyről háromra csökkent a tanácsban. Eddig öt román jelölt készül a polgármesteri szék megpályázására, ezért ha a magyarság összefog, fölényesen nyerhet.

Mikefalván, az utóbbi években megerősödött az RMDSZ vezetésű önkormányzat, várhatóan a következő négy évben is a jelenlegi vezető csapat folytatja a munkát. Küküllőszéplakon magyar polgármester újrázására lehet számítani, ám politikai egyezséget kell kötni a helység román felével az alpolgármester ügyében.

Magyarsároson még nem dőlt el, hogy az RMDSZ helyi szervezete indít-e jelöltet. Kóródszentmártonban egy jelölttel és politikai alkuval magyar alpolgármesterre és az RDMSZ-es tanácsosok számának növelésére lehet számítani. A szórvány egyik reményt keltő települése Vámosgálfalva, ahol a polgármester és az alpolgármester is magyar, a helyi tanács nagy többségben RMDSZ-es.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Jön a DeepDive, Marosvásárhely innovatív kulturális-tudományos minifesztiválja

Ismét megtartják a DeepDive innovatív kulturális-tudományos minifesztivált a marosvásárhelyi Studium Hubban szeptember 27-én. Az esemény célja, hogy összehozza Erdély társadalmának intellektuális fejlődés iránt elkötelezett rétegeit.

Jön a DeepDive, Marosvásárhely innovatív kulturális-tudományos minifesztiválja
2025. szeptember 13., szombat

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között

Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között
2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt