
Fotó: Boda L. Gergely
A csütörtöki marosvásárhelyi önkormányzati ülésen elhalasztották a 2016-os évi adók és illetékek elfogadását. A tervezeteket Claudiu Maior javaslatára napolták el, aki azért kérte ezt, hogy a lakosság még kedvére tanulmányozhassa a módosításokat a városháza honlapján.
2015. november 26., 18:482015. november 26., 18:48
2015. november 26., 19:022015. november 26., 19:02
Soós Zoltán frakcióvezető elmondta, több javaslatuk volt az adókkal kapcsolatban. Elsősorban azt kérték a szakigazgatóságtól, hogy ne az adótörvénykönyv által előírt legmagasabb adókulcsot alkalmazzák azon lakások esetében, amelyekben cégszékhely működik, hanem kisebbet.
Ha a legmagasabbat alkalmazzák, akkor az, akinek lakásában cég van bejegyezve, az eddigi 130 lej helyett akár 2500 lejt is fizethet. Emellett azt sem szeretnék, hogy az állatkerti belépőket megemeljék. A főként Marosvásárhely lakóit érintő kérdésben a végleges döntést decemberben hozzák meg.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!