
Fotó: Boda L. Gergely
A Maros megyei önkormányzat művelődési és társadalmi események támogatására szánt 1,4 millió lejes költségvetésének szinte egynegyedét két olyan rendezvény „viszi el”, melyet egyesek idegennek éreznek – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén.
2016. február 25., 17:262016. február 25., 17:26
2016. február 25., 21:372016. február 25., 21:37
Ráadásul a Kolozsvárról importált TIFF nemzetközi filmfesztivál és a bukaresti eredetű Bookfest könyvvásár úgy jut önkormányzati finanszírozáshoz, hogy szervezői még csak részt sem vettek a megyei tanács pályázati kiírásán. Míg a hetvenedik évfordulóját ünnepelő Székely Színház utódja, a Nemzeti Színház a rendezvénysorozatra 40 ezer lejes támogatásban részesül, vagy a Bernády Napokra alig 7 ezer lej jut, addig a TIFF-re 170 ezer lejt, a Bookfestre pedig 150 ezret szavazott meg a képviselő-testület.
Már tavaly is elégedetlenséget szült, hogy míg a több mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező, jelentős közönségsikernek örülő két őszi rendezvény, a Madisz által rendezett Alter-Native Filmfesztivál és a Magyar Könyvmíves Céh által szervezett Nemzetközi Könyvvásár alig kap valami támogatást a helyi és megyei hatóságok részéről, az „idegen” rendezvényekre sokkal több pénz jut. Az idén is az előbbi alig 25 ezer lejt, az utóbbira pedig 65 ezret fogadtak el a tanácsosok.
Azon túl, hogy a személyes érintettség miatt több RMDSZ-es képviselő nem szavazott, a többi magyar tanácsos ellenvetés és vélemény-nyilvánítás nélkül elfogadta a kulturális és szociális eseményekre szánt költségvetést. Mindössze a szociáldemokrata Vasile Boloş próbálta megvédeni állásfoglalásában a helyi rendezvényeket az idegenekkel szemben. „Nem azt mondom, hogy a TIFF vagy a Bookfest nem érdemel akkora támogatást, de figyelembe kellene vennünk, hogy léteznek egyéb prioritások is. Sokkal inkább a helyi rendezvényeket kellene felkarolnunk” – mutatott rá a PSD-s politikus.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!