Nem lesz alpolgármestere Marosvásárhelynek?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti egyezség alapján könnyen megeshet, hogy a következő négy évben Dorin Florea alpolgármesterek nélkül lesz kénytelen vezetni Marosvásárhelyt.

Szucher Ervin

2016. június 22., 17:262016. június 22., 17:26

Egyedülálló helyzetet idézhet elő az RMDSZ és a PSD egyezsége: lapértesüléseink szerint a két alakulat közül Marosvásárhelyen egyik sem tart igényt az alpolgármesteri székekre, ugyanakkor mást sem támogatnának ennek megszerzésére. Mint ismert, a két párt a megyei önkormányzatban való együttműködésre írt alá négy esztendőre szóló egyezséget a napokban. Ez Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök szerint nem terjed ki a városi tanácsra és annak működésére, Peti András vásárhelyi RMDSZ-elnök szerint viszont igen.

Mindez viszont csak árnyalatnyi kérdés az alpolgármesterek megnevezésének ügyében. Ugyanis a tárgyalásokból kiderült, hogy sem a magyar párt, sem a szociáldemokrata alakulat nem szándékszik közösséget vállalni az ötödik mandátuma előtt álló Dorin Florea-val, ezért nem nevesít senkit soraiból a tisztség megszerzésére. Peti azt is elmondta, hogy az egyezség értelmében mást sem támogatnak. Mivel az RMDSZ tíz, a PSD négy képviselővel rendelkezik a 23 fős testületben, a két alakulat könnyűszerrel azt is megakadályozhatja, hogy Florea pártja liberális jelöltet vagy jelölteket nevesítsen a két tisztségre. A marosvásárhelyi önkormányzat negyedik alakulata, a Szabad Emberek Pártja (POL) korábban egyértelműsíteni kívánta, hogy nem kíván részt venni semmiféle politikai alkuban, és ő sem óhajt támogató jobbot nyújtani Florea-nak.

„Nincs szükségünk olyan alpolgármesteri tisztségre, melyben az érintett csak feladatokat kap, de egyetlen városházi szakigazgatóságot sem koordinálhat és ellenőrizhet, ugyanakkor főutalványozói minőséggel sem rendelkezik” – indokolta lapunknak az RMDSZ álláspontját Peti András. A fiatal politikus saját bőrén tapasztalta meg, mit jelent Dorin Florea mellett alpolgármesteri tisztséget betölteni. „Szárnyak nélkül nem lehet repülni” – vonta le a következtetést. Szerinte a helyhatósági törvény is a teljhatalomra törekvő polgármestereknek kedvez. Míg évekkel ezelőtt a polgármester köteles volt hatásköröket átruházni a helyetteseire, újabban lehetőséget kap erre.

Ha sem az RMDSZ, sem a PSD nem hajlandó alpolgármestert állítani, és mást sem támogatni a tisztség megszerzésére, ezzel Dorin Florea régebbi álmát teljesíti. Az elöljáró többször is hangoztatta, hogy neki nincs szüksége helyettesekre.

Az évek során több alpolgármester is lemondott vagy lemondatták Florea mellől: Törzsök Sándor, Fodor Imre, Marius Ichim, Józsa Tibor, Ionela Ciotlăuş. Szinte valamennyien az elöljáró diktatórikus módszereire panaszkodtak, arra, hogy semmiféle hatáskörrel nem ruházza fel őket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak