Fotó: Boda L. Gergely
Rendkívüli tanácsülést tartottak szerdán Marosvásárhelyen. Két napirendi pontot hirdettek, végül csak egy maradt.
2016. május 11., 18:192016. május 11., 18:19
Az ülésen dönteniük kellett a képviselő-testületi tagoknak arról, hogy Horaţiu Suciu szívsebész professzort a város díszpolgárává nevezik ki. Ezt a teremben jelen levő 17 tanácsos egyöntetűen elfogadta. A díszpolgár-avatási ünnepség egyébként három órával később kezdődött a Kultúrpalota dísztermében, díszpolgári címet adományoztak a MOGYE nyugalmazott prefesszorainak, Péter Mihály Heinrichnek és feleségének, Péter H. Máriának is.
A másik napirendi pont húsz új, a városi költségvetésből vásárolt autóbusz átadásáról szólt volna. Azonban a már bemutatott négyen kívül a többit nem szállította még le a gyártó, így egyelőre nem lehetett húsz új járművet használatba átadni a helyi tömegközlekedési vállalatnak. Az első négy bemutatásakor a városvezető azt mondta, hogy még azon a héten megérkezik a többi is.
A polgármester tanácsadója, Claudiu Maior érdeklődésünkre akkor azt mondta, hogy május 2-tól fél óránként autóbusz közlekedik majd a Tudor-lakótelepről, a főtér érintésével a Somostetőre. Szerdán a tömegközlekedési vállalatnál érdeklődtünk erről, s kiderült, hogy egyelőre semmiféle járat nem szállítja a gyerekeket, szülőket, idős személyeket a közkedvelt Somostetőre.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!