
Fotó: Boda L. Gergely
Törvényellenesnek és súlyosan jogsértőnek nevezte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt, hogy a csendőrség megbírságolta a székely szabadság napján, március 10-én rendezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés részvevőit, illetve szervezőit, és felhívást intézett az érintettekhez, hogy forduljanak bírósághoz az intézkedés ellen.
2016. március 18., 22:592016. március 18., 22:59
2016. március 18., 23:012016. március 18., 23:01
Az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény szerint a székely szabadság napján mintegy tizenötezer ember „igazi székely méltósággal” rótta le kegyeletét Marosvásárhelyen a székely vértanúk emléke előtt, és állt ki Székelyföld területi autonómiája mellett, a szervezők pedig mindenben eleget tettek a gyülekezési jogról szóló törvény előírásainak, és a polgármesteri hivatalhoz benyújtott előzetes bejelentésnek megfelelően jártak el.
„A rendfenntartó hatóságok egyrészt biztosították a rendezvény helyszínén, majd a felvonulás útvonalán a részvevők biztonságát törvényes kötelezettségüknek megfelelően, másrészt viszont olyan szükségtelen, zaklató intézkedéseket tettek, amelyek a részvevők állampolgárai jogait sértették, de súlyosan diszkriminatívak is” – állapítja meg az SZNT.
A csendőrség eljárását az SZNT törvényellenesnek és súlyosan jogsértőnek tartja, ezért felhívást intézett az érintettekhez, hogy a bírságolási jegyzőkönyvek kézhezvételétől számított 15 napon belül forduljanak panasszal a bírósághoz ezen büntetések ellen, emlékeztetve, hogy a bírósági keresetnek felfüggesztő hatálya van.
„Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a jogtalanul kirótt büntetésekkel szemben minden érintett hatékony jogorvoslattal tudjon élni, ugyanakkor a nyilvánvaló jogtiprás tényét közöljük a Bukarestbe akkreditált nagykövetségekkel és különböző nemzetközi szervezetekkel” – szögezi le az SZNT.
A Maros megyei készenléti csendőrség közleményben tudatta, hogy nyolcvannégy embert bírságoltak meg összesen 70 800 lejre. Bár a csendőrség szóvivője az MTI-nek több ízben megerősítette, hogy nem történt rendbontás, a nagyszámú bírságot azzal indokolta, hogy a hatóság álláspontja szerint a részvevők engedély nélkül vonultak a főtérre a prefektusi hivatal elé.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!