Nem csak spirituális célokat szolgálhat a Mária-út

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) és a Caritas szervezi, jelöli ki és tartja karban a Mária-út erdélyi szakaszát, ők vezetik a zarándokokat, de túrákat is rendeznek. Az út népszerűsítése céljából a hétvégén a nyárádmenti szakaszra hívták gyalogolni az érdeklődőket.

Gligor Róbert László

2016. április 18., 13:372016. április 18., 13:37

2016. április 18., 14:582016. április 18., 14:58

Szombaton gyönyörű időben gyalogolhattak mintegy húsz kilométert azok, akik vállalták, hogy a Farkas-tetőtől Nyárádselyén át, Máját érintve Jobbágyfalvára gyalogoljanak. Hatvannál több, többnyire marosvásárhelyi felnőtt indult útnak a Bekecs oldalából, negyven gyerek csatlakozott hozzájuk Selyében, mindannyian jól bírták a túrát, bár az elmúlt napok esői miatt a hegyoldalak nedvesek voltak, és két patakon is át kellett kelni. Egy személy bokasérülést szenvedett, ezért egy órát késett a túrázók serege, de a sérülten kívül mindenki megérkezett Tündér Ilona völgyébe, ahol a szervezők és házigazdák ebéddel várták őket. Míg a felnőttek pihentek, beszélgettek, addig a gyerekeknek maradt erejük lovaglásra, focizásra is.

Eközben szakmai konferenciát is tartottak, ahol bemutatták a Mária-utat, az eddigi eredményeket, de beszélgetést is kezdeményeztek a vidék turisztikai vállalkozóival, polgármestereivel arról, hogyan is lehetne ezt az utat „felfuttatni”, kihasználni a helyi közösség érdekében, mert ha a zarándoklat itt is beindul, akkor ebből egyesek meg is tudnak élni. A Mária-út nemcsak spirituális út, a Mária-kegyhelyek mellett felfűzi a turisztikai látnivalókat is, a fő útvonalra számos mellékvonal építhető rá, amely az adott vidék turisztikai és vallási értékeit mutatja meg, mert „a helyi turisztikai potenciált is szeretnénk bekapcsolni ebbe az útba, elérhetővé tenni az erre utazóknak” – tudtuk meg az EKE Maros megyei elnökétől, Böjte Bayer Barnától.

A Nyárádmente LEADER Egyesület társszervezője volt a hétvégi rendezvénynek. Antal Zoltán ügyvezető elmondta: szerették volna ismét leültetni a vidék turisztikai szereplőit, hogy velük együtt próbálják meghatározni a Nyárádmentét, mint önálló turisztikai célpontot.

A szombati túrát a marosvásárhelyi Szilveszter Csaba vezette: gyermekkora óta szereti a természetjárást. A jobbágytelki Bereczki Éva évek óta közösségi célokért tesz otthon, de úgy látja, nyitni kell más települések és kistérség kezdeményezései felé is. A túra tele volt váratlan találkozásokkal, a táj gyönyörű, jó élmény volt, és másoknak is ajánlani fogja. Ha a fiatalok is bekapcsolódnak, a kezdeményezésnek lesz jövője – véli. Nyárádremete polgármestere az önkormányzatokat képviselendő gyalogolta végig az utat, hiszen a napot a Nyárádmente érdekében szervezték. A végére elfáradt, de a táj szépsége kárpótolta. Aki szereti a természetjárást, annak vonzó lehet ez az út, a külföldi turisták részéről van igény erre – fejtette ki Magyari Péter.

A marosvásárhelyi Ábrám Noémi tavaly végiggyalogolt a Mária-úton Mariazelltől Csíksomlyóig. Kérdésünkre kifejtette: a Mária-út igen nagy lehetőséget jelenthet a nyárádmentiek számára, hiszen itt a táj szép, az emberek szorgalmasak, a vidék is sok lehetőséget és látnivalót tartogat, de a zarándokok elszállásolása és a gasztronómia terén is sokat tud nyújtani. A Mária-út még gyerekcipőben jár nálunk, de csak rajtunk múlik, hogy az El Camino zarándokúthoz hasonlóvá váljon, és ha olyanná lesz, akkor nagy lehetőséget jelent majd a nyárádmentieknek is – osztotta meg lapunkkal véleményét Noémi, aki 38 nap alatt tette meg egyedül a több mint 1400 kilométeres utat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került