
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi RMDSZ Nőszervezete által szervezett Mosolygó Mikulás nevű rendezvény az országos nőszervezet egész hónapos Mosolygó karácsony rendezvénysorozatába illeszkedett. A szombati eseménynek a várban lévő Régészeti és Történelmi Múzeum adott otthont.
2014. december 07., 14:422014. december 07., 14:42
Először a múzeumkávézóból kirakodótérré változott helyiségbe néztünk be, ahova a kiállítók az általuk készített szebbnél szebb tárgyakat hozták el: volt horgolt angyal, nemeztáska, ékszer, szalmadísz, szőttes, natúr kozmetikum, agyagszobor, karácsonyfadísz, gyönyörű mézeskalács-garmadával.
Ezután átmentünk abba a terembe, ahol a gyerekek a Mikulással találkoztak, és a nagy szakállú éppen mesét olvasott nekik. Kifelé jövet botlottunk a kis Sámuelbe, aki elmondta: ő már beszélgetett a Mikulással, és arra kérte, hogy legközelebb ne akkor menjen hozzájuk, amikor alszik, mert személyesen is szeretne vele beszélgetni. A folyosón felállított asztal adott helyet a kézműves tevékenységeknek, Jánosi Mária magyartanár éppen csuhéangyal készítésére tanította a kisebb-nagyobb gyerekeket.
„Először csak nézzük” – mondta Erika. „Amit mi készítünk feltesszük a karácsonyfára” – egészített ki a mellette ülő Barbara, akiket hamarosan Anna, Petra és Bandi váltott az asztalnál. A három testvér arról mesélt, hogy miután meggyújtották a főtéri karácsonyfa fényeit, járt náluk otthon a Mikulás, akivel már az iskolában is találkoztak, most pedig mesét olvasott nekik.
„Tizenöt kézműves vesz részt a mai rendezvényünkön, olyanok, akiknek elsősorban nem ez a fő megélhetési forrásuk, de akik közül sokan éltetik a hagyományos népi szokásokat, motívumokat az általuk készített tárgyakkal. Egyrészt őket szeretnénk támogatni. Természetesen ez a nap elsősorban a gyerekekért van, a gyerekekről szólt. Nagyon örültünk annak a félszáz gyereknek, aki eddig megfordult nálunk” – mondta a délutáni órákban Koreck Mária, a szövetségi nőszervezet alelnöke.
„A Mosolygó Mikulás a jótékonykodásról is szólt, hiszen vannak olyan gyerekek, akiket az iskolából való kimaradás veszélye fenyeget, és ha nem kapnak támogatást, könnyen kilátástalanná válhat a jövőjük. Természetesen nem a mai nap során tudjuk megváltani a világot, nem ma oldódik meg annak a mintegy 18 gyereknek a sorsa, akiket a hidegvölgyi garzonban, a katolikus egyház kápolnájában délutánonként korrepetálunk, de mindenképp szerettük volna ezt az ügyet is népszerűsíteni” – tette hozzá Koreck Mária, aki egyben a másság iránti toleranciát hirdető Divers Egyesület elnöke is.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!