Fotó: Gligor Róbert László
Nem szeretné a Natura 2000 Nyárád- és Küküllőmente gondnoksága, ha a tusnádfürdőihez hasonló helyzet alakulna ki a Bekecsen is, ezért ellenez bármilyen építkezést a Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti új út mentén.
2016. január 27., 14:012016. január 27., 14:01
A Bekecsen átvezető 13 kilométeres út leaszfaltozása, mely lényegében a Nyárád- és a Küküllőmentét köti össze, lerövidítve a Marosvásárhely és Szováta közti távolságot, beindította mind az önkormányzati vezetők, mind a potenciális beruházók fantáziáját.
Elsőként Nyárádmagyarós polgármestere lépett, aki a hagyományos termékek értékesítésére piacot alakított ki az út mentén. A Kacsó Antal által vezetett önkormányzat egy infrastruktúrával ellátott, fedett épületet húzott fel, ahol a tavasztól körülbelül tíz helyi termelő kínálhatja termékeit az itt elhaladó turistáknak.
A helyi tanács azonban nem csak piacban, kirakóvásárban és egy parkoló kialakításában gondolkodik. Kacsó Antal községgazda megerősítette, amit korábban is hangoztatott: a táj szépségére, a kápolna és a csúcs közelségére hivatkozva, elmondta, jó volna egy vendéglátóipari egységet és egy wellnessközpontot létesíteni az út közelében. Az elmúlt hónapokban több vállalkozó is megkereste az önkormányzatot, és a lehetséges turisztikai beruházások iránt érdeklődött.
Ellenzi ezek megvalósítását a Natura 2000 Nyárád- és Küküllőmente gondnoksága. A szakemberek azzal érvelnek, hogy a környék a ragadozó vadállatok átvonuló helyét képezi, ami természetvédelmi szempontból tiltottá teszi az építkezést. „Kézművesek, helyi hagyományos termékeket kínáló árusok fából készült standjait, bódéit el tudjuk képzelni. De panziót, vendéglőt vagy wellnessközpontot semmiképp. Ezt nem a Natura 2000, hanem a törvény nem teszi lehetővé” – nyilatkozta Kovrig Zoltán, a gondnokság igazgatója.
A környezetvédők szerint egyáltalán nem mindegy, hogy külterületen hol vannak elszórva az építkezések. Ha valami felépül, akkor állandó zavaró tényezővé válik, a körülötte lévő kisebb vagy nagyobb terület pedig kiesik az élőlények számára. A Natura 2000-es területek hálózatát éppen azért hozták létre, hogy a területek közötti átjárás ne szűnjön meg, hisz azt a leginkább a vadállomány sínylené meg. A környezetvédelmi szakember nem szeretné, ha a Bekecsen is a tusnádfürdői helyzethez hasonló alakulna ki – mint ismert, a Hargita megyei fürdővárosban idényben szinte mindennapos látvánnyá váltak a kukázó medvék.
Kérdésünkre, hogy a potenciális befektetők részéről voltak-e már megkeresések, netán nyomásgyakorlások, Kovrig elmondta, hogy többen is puhatolóztak, de az elutasító válasz hallatán senki nem próbált fenyegetőzni. Olyan viszont már előfordul, hogy a beruházók nemigen veszik figyelembe a gondnokság álláspontját, és valósággal fittyet hányva a törvényre, megpróbálják megkerülni vagy kicselezni.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
szóljon hozzá!