
Fotó: Haáz Vince
Végvári katonáknak nevezte Barabás László volt igazgató azokat a tanítókat és kántorokat, akik a kántor-tanítóképző elvégzése után Erdély-szerte helytállnak, és a magyar nyelvre, imádkozni és énekelni tanítják a gyermekeket.
2015. szeptember 27., 21:082015. szeptember 27., 21:08
Huszonöt éves fennállását ünnepelte a hétvégén a marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző. Sajnálatos módon a péntek délelőtti rendezvényen kevés marosvásárhelyi vett részt, a meghívottak és a főiskola kórusa mellett csak két tucatnyian csatlakoztak a szép ünnepséghez.
Az igehirdetés és köszöntők után Barabás László volt igazgató elevenítette fel a negyed évszázados intézmény küzdelmeit és sikereit. A kissé hosszúra sikerült beszámolóból az adatok mellett az is kiderült, hogy az iskola életében többször voltak nehéz pillanatok, de mindig sikerült felemelkednie, és megújulva, megerősödve tovább működnie. Kezdetben teremgondokkal küszködtek, majd többször felmerült a szakok bővítésének lehetősége, de a hitoktató képzés bevezetését végül elvetették. Elmondta, hogy 2002-ben indították el a levelezői szakot, s ez jó döntésnek bizonyult, hiszen az évek során nagyon sokan szereztek így oklevelet, olyanok, akik képzés nélkül dolgoztak már tanítókként, kántorokként.
„Végzőseink behálózták egész Erdélyt Gyimesközéploktól Nagyváradig, Segesvártól Medgyesig és Brassóig. Itthon, Erdélyben párját ritkító ökumenikus képzést biztosítunk most is, református, római katolikus, unitárius, evangélikus és baptista kántorokat képezünk. Végzős kántoraink száma megközelíti a háromszázat, ami azt jelenti, hogy egy kisebb erdélyi gyülekezetnyi okleveles értelmiségit neveltünk. Hisszük és valljuk, hogy, aki énekel, kétszer imádkozik, és fontosnak tartjuk, hogy a jövő nemzedéket jól felkészült tanítók oktassák, és lelkes kántorok foglalkozzanak velük. Köszönjük a tanároknak, akik kiálltak a főiskola mellett, köszönjük az egyházi vezetőknek, akik támogattak minket és a nagykőrősi tanítóképzőnek, hogy szárnya alá vett és segített” – mondta Barabás László.
Az egybegyűltek délután a református temetőben emlékeztek az elhunyt lelkészekre, tanárokra és diákokra, majd a Vártemplom Diakóniai Otthonának Bocskai-termében folytatódott a rendezvény. Szombaton ünnepélyes tanévnyitót tartottak a Vártemplomban.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!