Fotó: Boda L. Gergely
Négy évvel ezelőtt indult, azóta folyamatosan, megszakítás nélkül működik a telefonos szeretetszolgálat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Sajó Norbert, a szolgálat alapítója és vezetője.
2015. október 22., 19:192015. október 22., 19:19
2015. október 22., 19:312015. október 22., 19:31
A telefonos szeretetszolgálat az egyszerre jelen levő szükség és fölösleg találkozásának a nagy lehetősége – foglalta össze a lényeget Sajó Norbert (fotó), aki az újságíróknak elmondta, hogy az eltelt négy év alatt 357 család kért, illetve ajánlott fel segítséget. A kezdeményezéshez cégek is csatlakoztak, például a Bioeel jóvoltából az utóbbi hónapokban hatvan rászoruló családnak tudtak segíteni, 100 keringési zavarokkal küszködő rászoruló idősnek 120 napi kezelést biztosítanak. Széles körű az együttműködés az Eldi céggel is, amelynek szemmel látható eredményei azok a perselyek, amelyek ezekben a pékségekben megtalálhatók. Eddig háromszor ürítették a perselyeket, hogy a befolyt adományokat élelmiszervásárlásra fordítsák. Kiemelten jó az együttműködés az RMDSZ városi szervezetével, a Vintage Veloval, a RotarActtal, a Marosvásárhelyért Egyesülettel, a Műhely Egyesülettel.
Nyáron első alkalommal sikerült tábort szervezni a rászoruló gyerekeknek, akiket saját környezetükben is felkerestek a szeretetszolgálat önkéntesei, hogy csomagokat adjanak át nekik. A táborozást jövőben is megszervezik – hangsúlyozta Sajó Norbert. Az idén először, december 18-án Marosvásárhelyen is sor megszervezik az Adventi Szeretetvendégséget, amelyen rászorulókat és bőségben élőket egyaránt megvendégelnek.
A fő célkitűzés a szabad információ áramlása, az, hogy a Telefonos Szeretetszolgálat nyújtotta lehetőségek, az újdonságok, a folyamatban levő tevékenységek híre mindenkihez eljusson – hangsúlyozta a szeretetszolgálat vezetője. További tudnivalók a www.telsz.ro honlapon olvashatók, illetve csütörtökönként délután 3 és este 8 óra között hívható a 0265-555555-ös telefonszám.
Két medvét fogtak be péntekről szombatra virradó éjszaka Marosvásárhelyen, és további beavatkozásokra is készülnek.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
szóljon hozzá!