Mikrobuszba és egy személygépkocsiba ütközött egy autó hétfőn reggel Marosvásárhelyen. Az ütközést követően az egyik jármű egy autóbusznak csapódott.
2016. január 11., 14:012016. január 11., 14:01
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop tájékoztatása szerint a reggel fél hatkor a Dózsa György úton, az út meggyesfalvi negyedi szakaszán, a Via üzemanyagtöltő állomás előtt történt közlekedési balesetben jelentős szerepet játszott a fáradtság. A rendőrség szerint Maroskeresztúr felől a városba tartó személygépkocsi vezetője elaludt a kormány mögött, emiatt vesztette el uralmát a járműve fölött.
A balesetben két személygépkocsi vezetője súlyosan sérült, a mikrobusz egyik utasa könnyebb sérüléseket szenvedett. A tűzoltók feszítővágóval szabadították ki az egyik sérültet. A forgalom hosszú ideig állt a városba tartó sávon a mentés és a helyszínelés miatt, ezért a rendőrök elterelték a járműveket meggyesfalvi lakótelep útjaira.
Az előzetes vizsgálatok szerint a sofőrök egyike sem állt alkohol befolyása alatt.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
szóljon hozzá!