
A hétvégén kilencedik alkalommal szervezték meg a Mezőbergenyei Falunapokat. Szombaton Bartha Mihály polgármester „nagykorúsította” a 18 évet betöltött helyi fiatalokat, köszöntötte az 50. és a 60. életévüket betöltőket, valamint az 50. házassági évfordulójukat ünneplőket.
2015. augusztus 10., 20:512015. augusztus 10., 20:51
2015. augusztus 10., 21:082015. augusztus 10., 21:08
Ezt követően a 60 évesek találkozóján emléklapokat, virágcsokrokat osztottak ki a szervezők, majd a temetőben az elhunyt kortársakra emlékeztek. A templomi istentisztelet után ünnepi vacsora következett. Eközben a szabadtéri színpadon a helyi iskola román és magyar elemistái, valamint a gyermektánccsoport tagjai tartottak előadást Ionescu Emese, Laslo Enikő és Miron Florina tanítónők vezetésével. Este pedig éjszakában nyúló bálon vehettek részt az érdeklődők.
Vasárnap ünnepi istentisztelettel folytatódott a rendezvény, ahol Nagy Ferenc bergenyei születésű lelkipásztor hirdette az igét. Délután a szabadtéri színpadon református, római katolikus, ortodox ökumenikus áhítatra került sor, majd a helyi adventista kórus román és magyar egyházi énekekkel lépett a színpadra. A későbbiek folyamán közönség elé lépett a mezőpaniti Muskátli néptánccsoport, a csíkszépvizi Pozdor néptánccsoport, Raluca Bogătean román népzeneénekes, a kisgyőri Tarsoly népdalkör, a Zestrea román néptánccsoport, a Napsugár néptánccsoport, Ábrám Tibor és a Kéknefelejcs nótatársulat, valamint a helyi Kincsásó néptánccsoport. Az eseményt a Prospekt együttes koncertje zárta.
Az idei falunapok főszervezője, akárcsak a korábbiaké, a Kincsásó Egyesület volt, tudtuk meg Gálfi Gizella tanítónőtől, az egyesület titkárától.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!