
Fotó: Boda L. Gergely
Szinte nincs is olyan kismama vagy kisgyerekes szülő Marosvásárhelyen és környékén, aki ne ismerné a Cseperedőt. A Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontja heti rendszeres foglalkozásai mellett „ünnepi” programokkal is készül időnként. A hétvégén az őszt ünnepelték a Deus Providebit Házban.
2016. október 23., 13:172016. október 23., 13:17
Szombat délelőtt Őszi kalandok névvel szervezte interaktív délelőtti programját a Cseperedő másfél évestől nyolcéves korú gyerekek számára. A Deus előterében ügyességi játékokkal várták őket, a Szent Mihály-teremben barkácsolással készültek, a Caritas két termében pedig a legkisebbeket akadálypályával, labdamedencével, szabad játékokkal és papírszínházzal várták. Érkezéskor pontgyűjtő lapokat is kaptak a gyerekek, így komoly céljuk is volt az ügyességi játékok és a barkácsolás során, ugyanis a végén jutalomra válthatták a pontokat. A hétvégén első alkalommal online is lehetett regisztrálni a programra, hogy elkerüljék az érkezéskor esedékes sorban állást, türelmetlen gyerekzsivajt. Mezei Borbálától, a Cseperedő vezetőjétől megtudtuk, több mint hatvanan regisztráltak online, de körülbelül száz résztvevőre számítottak.
A Cseperedő néhány éve már nem kap állami támogatást, így a foglalkozásokon résztvevők hozzájárulásaiból, a jövedelemadók két százalékának felajánlásából, illetve a külföldi partnerek támogatásából tartják fenn magukat – tudtuk meg Mezei Borbálától. „Kevés az olyan pályázási lehetőség, amely önfenntartóvá tehetné a központot, összesen hat alkalmazottja van a Maros megyei Cseperedőnek, a többi önkéntes, néha Németországból is érkeznek” – magyarázta a korai nevelő- és fejlesztőközpont vezetője.
Szeptemberben indult el a legújabb csoport, amely 3–4 hónapos babák masszázsával kezdte a heti rendszerességű tevékenységet, majd a koruknak megfelelően változik a foglalkozás is. „Ha valakit tényleg érdekel, és megkeres bennünket, akkor a létszámtól függően év közben is bekerülhet valamely csoportba” – tette hozzá Mezei Borbála. Jelenleg heti húsz csoportfoglalkozás van két éven aluli gyerekek számára, heti két foglalkozás 2–3 évesek számára, kettő óvodáskorúaknak, illetve ritmikustorna-csoportok nagyobb gyerekek számára.
Télen sok városban a kerékpárutakra tolják a havat, hiszen ilyenkor kevesen használják őket, a törvény pedig tiltja is a jeges úton való biciklizést. Székelyföldön így a bringautak gyakran olvadásig járhatatlanok maradnak.
A tűzhelyen felejtett egy lábast egy idős segesvári férfi, erős füstöt okozva ezzel. A tűzoltók két esetkocsival vonultak a helyszínre csütörtök este.
Ismét Marosvásárhelyen lép fel a The Golden Voices of Gospel amerikai gospelkórus, Dwight Robson afroamerikai baptista tiszteletes vezetésével. A koncertre január 11-én 18 órától kerül sor a Kultúrpalotában.
Rendkívüli zongoraestre várják a komolyzene kedvelőit január 12-én, hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében. Az est kizárólagos szólistája Bogányi Gergely, világhírű magyar zongoraművész lesz.
A diák- és egyetemista bérletek érvényesek valamennyi metropoliszövezeti járatra Marosvásárhelyen és környékén. Akik még nem váltották ki, megtehetik a Mihai Eminescu Művelődési Házban hétfőnként.
A télies időjárásra való tekintettel fokozott óvatosságot javasolnak a hegyimentők a következő napokban Maros megye hegyvidéki térségeiben.
Folyamatosan zajlik a hóeltakarítás Marosvásárhelyen, ahol szintén újabb havazás volt a közelmúltban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hótérképe szerint Maros megyében jelenleg 10 centiméter feletti a hóvastagság.
Megkezdődött a karácsonyfák elszállítása Marosvásárhelyen. A lakásokból kikerülő természetes fenyőfákat a köztisztasági szolgáltató ütemezetten gyűjti be, a zöldhulladék elszállításával együtt – közölte a polgármesteri hivatal.
Közösségi összefogással igyekeznek segíteni a sóváradi Berecki Zsoltnak, aki akut limfoid leukémiával küzd. Vasárnap Kibéden szerveznek jótékonysági koncertet.
Csütörtökön, január 8-tól ismét várja vendégeit a marosvásárhelyi Mircea Birău Városi Uszoda, de idéntől többe kerül a belépőjegy ára mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek számára.
szóljon hozzá!