Kitartóan, minden év végén előhozakodik nagylélegzetű elképzeléseivel Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere. Szerdai sajtótájékoztatóján kiderült, a Somostetőt és a város többi részét összekötő libegő terve is kezd egyre jobban körvonalazódni.
2015. november 11., 20:162015. november 11., 20:16
Flore elismerte, régi terve, hogy megszabadítsa a Somostetőt a gépkocsiktól, s megoldást találjon arra, hogy a városiak és a környékbeliek gyorsan és egyszerűen feljussanak a közkedvelt tetőre. Arról is beszámolt, hogy egy francia tervezőt keres, akiben lesz annyi fantázia és műszaki tudás, hogy ezen tervét kivitelezze.
Kiderült, a városvezető azt szeretné, ha a volt Elektromaros gyár környékére egy nagy parkolót építenének, s onnan libegővel tudnának az emberek „felmenni” a Somostetőre. A volt November 7. lakótelepen, s előreláthatóan a nagykórház környékén is kialakítanának egy hasonló parkolót, ahonnan ugyanúgy lehetne megközelíteni a játszóteret, állatkertet. A Somostető két oldalán levő kocsi kevés áram segítségével, egymást kiegyensúlyozva működve, vagyis a fel és lefele haladó kabinokban ülő személyek „egymást szállítanák”. A polgármester elmondta, hogy amíg erről a helyi tanács nem szavaz, addig csak az ő elképzelése, vágya marad, de reméli, hogy a tanácsosok mellé állnak.
Dorin Florea arról is beszélt, hogy tárgyalásokat folyatott a megyei tanács főépítészével is a nagykórház körüli parkoló kialakításának fontosságáról, hiszen a hamarosan meghirdetett uniós pályázatok során lehetne pénzt lehívni erre a tervre, amely során 400–500 férőhelyes parkolót alakítanának ki. Ehhez a tervhez szorosan kapcsolódna az orvosi egyetem kibővítése is, amelyről már aláírt a városháza egy együttműködési egyezményt az egyetemmel és a megyei tanáccsal.
A főtér alatti parkoló megépítése is újra időszerű terv Florea szerint, aki sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy az erre vonatkozó pályázat készen áll, a polcon várja, hogy meghirdessék az uniós pályázatot. „A mostani, sokak által kritizált útjavítás igen hasznos lesz majd akkor, amikor a főtér alatt parkolót építünk ki, s közben így csak két-két sáv lesz mindkét oldalon, felszámoljuk az parkolósávokat, s sokan ki akarják kerülni majd így a központot. A most rendbe tett utcák a főtéri és nagykórházi parkolók kialakításakor gyors és biztonságos közlekedést tesznek lehetővé” – mondta Florea.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!