Műtéteket kellett elhalasztani többek között a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban is, mert hiányoztak az altatáshoz használt szerek. Az egészségügyi intézmény vezetősége szerint mostanra helyreállt a rend, de a jövőben még bármikor előfordulhat hasonló fennakadás.
2016. július 20., 13:272016. július 20., 13:27
2016. július 20., 13:282016. július 20., 13:28
Az elmúlt hetekben több olvasónk jelezte, hogy valami gond van a kórházban az altatószerekkel, ugyanis tudni vélték, illetve saját bőrükön tapasztalták, hogy műtéteket halasztottak el. Olyan esetről is beszámoltak szerkesztőségünknek, hogy egy férfit kétszer is értesítették, hogy a betervezett időpontban elmarad a beavatkozás, majd egy bizonyos napra behívták reggel 8-ra, de 10 órakor ismét hazaküldték, míg végül múlt héten sikerült elvégezni a műtétet.
Egy neve elhallgatását kérő altatóorvos érdeklődésünkre elmondta, valóban voltak esetek az elmúlt időszakban, amikor nem merték vállalni a bealtatást, és több esetben tényleg halasztani kellett műtéteket, viszont a sürgősségi eseteket prioritásként kezelték, így csupán később került sor a beavatkozásokra, de végleg törölt műtétről nem tudott.
Nemcsak a marosvásárhelyi kórházakban, hanem az egész országban gondot okozott az altatáshoz használt szerek hiánya. Több egészségügyi intézményben született az a döntés, hogy július második hetében néhány napig csak sürgősségi esetekben végezzenek műtéteket, a krónikus betegeken ne végezzenek operációkat. A Brassó megyei kórház menedzsere, Carmen Daniela Neculoiu úgy nyilatkozott a Mediafaxnak, hogy már rég megrendelték a hiányzó altatószereket, de nem érkezett meg a rendelés, mert a forgalmazó cégeknek kifogyott a készletük.
Lapunk megkeresésére a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház orvos-igazgatója Lőrinczi Zoltán elmondta, jelenleg a műtéti program a tervek szerint, fennakadás nélkül zajlik. „Korábban valóban voltak gondok, és az egyik izomlazító szer hiánya miatt szűkíteni kellett az operációs programot. Műtéti fennakadás most nincs, de azt nem tudhatjuk, hogy holnap mi lesz, mert eddig sem a mi hibánk miatt volt szükség a halasztásokra” – tájékoztatott a szakember. Megtudtuk, az országos fennakadás oka az volt, hogy a két leszerződött izomlazító szer közül az egyiknek az egészségügyi minisztérium nem bocsájtotta ki a forgalmazási engedélyt, a másik esetében pedig a kereskedő és a gyártó nem volt hajlandó azon az áron leszállítani az orvosságot, amennyit a szaktárcánál legmagasabb értékként meghatároztak.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
szóljon hozzá!