Működik a vízszolgáltatás Jedden

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Jelentős előrelépésnek tekinti Jedd életében a vízszolgáltatás beindítását Bányai István alpolgármester, aki már-már személyes kérdésként kezelte ezt a problémát. Elmondása szerint nem volt könnyű teljesíteni a bürokratikus követelményeket, de sikerült.

Gligor Róbert László

2016. január 07., 19:532016. január 07., 19:53

2016. január 07., 19:552016. január 07., 19:55

Jedd község egyik legfontosabb célkitűzése az ivóvízhálózat kiépítése volt. A beruházás még 2007-ben elkezdődött, s a gerinchálózat elkészülte után 2014-ben ismét kaptak pénzt, ezúttal bővítésre. A közel 25 kilométeres hálózat második részét is befejezték, decemberben megtörtént az átvétel és a nyomáspróba. A működtetést és számlázást egyelőre az önkormányzat végzi, a lakosság a községi pénztárba fizet be, innen utalnak majd a szolgáltatónak.

A rendszerrel kapcsolatban több kérdést tisztázni kellett. Az egyik a víz ára volt, ugyanis a szolgáltató az Orizont lakónegyedben, ahol csatornázás is van, 9,1 lej+áfa áron számláz. Sikerült elérni, hogy a falu többi részében és a község településein csak az ivóvízért fizessenek a lakosok, ami 3,30 lej+áfát jelent. A vízórák leolvasását az önkormányzat végzi, az esetleges veszteségeket kifizeti. Az első hónapokban az elhasznált víz árát is megelőlegezi, ugyanis tél idején nem lehet vízórákat olvasni, mert az aknák felnyitása a rendszer elfagyását okozhatja. Az óraleolvasást tavasszal kezdik, addig  becsült fogyasztást fizetnek a szolgáltatónak. Azaz az érintettek egy általuk bejelentett mennyiséget fizetnek ki a községházán január elsejével kezdődően. Tavasszal az önkormányzat mindenkihez egy bizottságot küld, amely leolvassa a vízóra állását, ekkor lesz lehetőség rendezni a korábban bediktált és a valós óraállás közti különbséget.

Egy szakcég elvégezte a vízhálózat kimosását, fertőtlenítését, öblítését és feltöltését. Vízmintákat is elemeztettek és azok megfelelő eredményeket mutattak, így karácsony előtt megnyithatták a községben a vízcsapokat. Mindeddig csaknem 350 csatlakoztatást oldottak meg, s bár igénylések volnának, a tavaszig újabbakat nem végeznek. Akkor ismét dolgozni fognak, de a jelenlegi szám is elegendő a rendszer működtetéséhez, hiszen ehhez hozzáadódik az Orizont lakónegyed csatlakozásainak száma is.

Az önkormányzat sem szaktudással, sem fizetésalappal nem rendelkezik, hogy a rendszert működtesse, ezért azt mielőbb át fogja adni az Aquaserv szolgáltatónak. El is kezdték a cég által jelzett problémák megoldását. Többek között a pumpaházak helyét és egyéb területeket az önkormányzat fel kell értékeltesse, majd meg kell vásárolja, mert csak így tudja továbbadni a szolgáltatónak. Ha mindez megtörténik a következő hónapokban, nagy teher kerül le a vállukról – számolt be az alpolgármester.

A vezetékes infrastruktúra kiépítése után elkezdődhet az utak korszerűsítése. Az önkormányzat pályázatot készíttetett az országos vidékfejlesztési program kiírására, ebben egymillió eurót igényelnek a községi utcák aszfaltozására. Nem szerepelhet a tervben minden utca korszerűsítése,  amelyek most kimaradnak, egy másik pályázat révén vagy helyi alapokból újítanák fel. Mindaddig az utcákat kövezéssel javítgatják, de ez nem tartós megoldás, továbbá sok pénzt emészt fel. Ehelyett el kell kezdeni az utcák aszfalttal való burkolását – véli Bányai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés