Mindenki szívében égett a láng

•  Fotó: Kiss Gábor

Fotó: Kiss Gábor

Zsúfolásig megtöltötték a marosvásárhelyi Kultúrpalotát az Égjen a láng fesztiválra érkezők, szombaton és vasárnap. A nagy érdeklődés bizonyítja, szükség van olyan alkalmakra, ahol a fiatalok Isten dicsőítik, egymást bátorítják, és lehetőségük van beszélgetni is.

Simon Virág

2016. január 25., 18:512016. január 25., 18:51

Első nap a jelenlévők a Reménység, a Magvető, a PiciSófár és a Worship Team együttesekkel énekelhetett együtt. Idén első alkalommal lépett közönség elé a Banga Gáspár vezette szászrégeni PiciSófár. Az óvodás és kisiskolás korú gyerekek a nagyokhoz hasonló zenei felkészültséggel adták elő a dicsőítő dalokat.

Vasárnap a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusával, a Sola Gratiával melegíthetett be a közönség. A kollégium kórusa első alkalommal lépett fel az Égjen a láng fesztiválon, s bár stílusa kissé eltért a többi, rockosabb dallamokat is előadó fellépőétől, nagy sikert arattak. Vasárnap a Szela, az évek óta részt vevő IMM-PRO és a Graal örvendeztette még a közönséget.

Az Erdélyi Református Egyházkerület és a marosvásárhelyi egyházak, a Maros megyei egyházmegyék támogatását maga mögött tudó Égjen a láng fesztivál ismét bebizonyította, hogy szükség van olyan alkalmakra, amelyeken a gyülekezetekben, vagy tőlük függetlenül működő keresztyén együtteseknek lehetőségük van rátermettségüket bizonyítani, visszajelzést kapni, s több száz fiatallal együtt énekelni.

Sütő Alpár főszervező többször hangsúlyozta, nagy öröm számukra, hogy ennyire pozitív a marosvásárhelyi és környékbeli fiatalok, egyházközségek hozzáállása. Meggyőződése, hogy az Égjen a láng fesztivál jó alkalom arra, hogy olyan fiatalok is megismerjék a modern dallammal kísért keresztyén dalokat, valamint a gyülekezetekben zajló ifjúsági munkát, akik eddig idegenkedtek az egyháztól. Idén a műsor is igazán ökumenikusra sikeredett, hiszen a református fellépők mellett római katolikusok és adventisták is voltak.

A Marosi Református Egyházmegye esperese, Lőrincz János szerint a zene egy missziós eszköz, amellyel azokat az embereket is vissza lehet vonzani az egyházhoz, akik valami miatt eltávolodtak. Az együttesek Isten nagy tetteit hirdetik, és erre különösen nagy szükség van ma is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
Hirdetés