Fotó: Boda L. Gergely
Éles vita alakult ki a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen Peti András alpolgármester és Andrei Mureşan jegyző között a Vár sétány és a védett területek kapcsán.
2016. április 14., 19:152016. április 14., 19:15
Napirenden volt ugyanis egy határozattervezet, miszerint a marosvásárhelyi városháza átveszi a védett területnek nyilvánított somostetői erdő gondozását. Ennek kapcsán Peti András elmondta, hogy miután a városháza pert nyert, s kérte, hogy ne a Natura 2000 gondnoksághoz tartozzon a védett Somostető, vállalnia kellett a terület gondnokságát, ellenkező esetben uniós szabályokat szegtek volna meg.
„A határozaton sokat dolgoztunk, a szakminisztériummal is tanácskoztunk. Azt szeretném kérni, hogy a tervezet második cikkelyébe iktassuk be azt, hogy elkezdjük az eljárásokat, hogy a Vár sétányt is helyi érdekeltségű védett területté nyilvánítsuk. A szakemberek tanulmányt készítettek arról, hogy ez indokolt, én az ő kérésüket tolmácsolom” – mondta Peti András.
Andrei Mureşan jegyző többszöri felszólalásában hangot adott nemtetszésének, az ellen tiltakozva, hogy egy kis utca, sétány ügyét oda akarja Peti András csatolni egy nagyobb lélegzetű, a somostetői erdő több hektáros területével foglalkozó tervezethez. Peti András csípősen megjegyezte: azért, mert a városháza jegyzőjének nem fontos a Vár sétány, még nem jelenti azt, hogy a város lakói nem aggódnak amiatt, hogy az ott levő, a városhoz szervesen kapcsolódó fákat és állatvilágot el akarják pusztítani.
Végül az RMDSZ-es tanácsosok megszavazták az eredeti, csak a Somostetőre vonatkozó tervezetet, és abban maradtak, hogy egy újabb javaslatot dolgoznak ki, amely a Vár sétány megvédését célozza.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!