Megtöltötték éltettel a templomot

Büszkén mutatta a marosvásárhelyi kövesdombi unitárius templom új szószékét Kecskés Csaba lelkész, akivel a december 2-án tartandó ünnepségről, a felszentelés óta eltelt hat évről és az unitárius közösségről beszélgettünk

Simon Virág

2012. november 29., 16:302012. november 29., 16:30

 
– Köztudott, hogy minden gyülekezet fontosnak tartja, hogy saját temploma legyen, ahol igazi közösséggé kovácsolódhat. Kérem, foglalja össze néhány mondatban a kövesdombi unitárius templom építésének történetét.

– Marosvásárhelyen 1929–1930-ban épült a Bolyai téri unitárius templom, akkor hétszáz körül volt a hívek száma. Az iparosodás nyomán sok unitárius költözött be a városba, így a nyolcvanas évek elején, közepén, a marosvásárhelyi unitáriusok száma elérte az ötezret. A Bolyai téri templom már kicsinek bizonyult, ünnepekkor a Bolyai térre lógott ki az úrvacsorázó hívek sora. Egyszóval kinőtte a templomát a gyülekezet, így szükségessé vált egy új megépítése. A tulajdonképpeni folyamat 1997-ben kezdődött el. Akkor kaptuk meg Fodor Imre akkori polgármester hathatós segítségével és az akkor többségben levő magyar önkormányzati képviselők támogatásával a dombon levő területet 49 évre, haszonbérbe. Az alapkövet 1999. november 21-én helyezték el. Nagy László lelkész-esperes, Szabó László gondnok és Szász Dénes építész irányításával indult el az építkezés. A marosvásárhelyi unitáriusok mindvégig magukénak tartották a templomot, segítettek az adománygyűjtésben, sokat közmunkáztak.

– Mikor alakult az új gyülekezet, és hogyan sikerült „kettéosztani” a marosvásárhelyi unitáriusokat?

– Mikor a templomfalak már álltak, 2005 tavaszán, a környéken élő idősebb unitáriusok kérték, hogy akkor is, ha hideg és nem túl barátságos, de tartsuk a meglévő termekben az istentiszteletet.  A jelenlegi kövesdombi unitárius gyülekezet kialakításakor megpróbáltuk testvériesen felosztani a várost. Aztán a különvált gyülekezet megválasztotta világi képviselőit, és ezáltal önálló lett. A tulajdonképpeni templomszentelésre a lelkészbeiktatóval egy időben került sor, Szabó Árpád akkori püspök kifejezett kérésére. Akkor még nem volt teljesen kész az épület, s azóta is folyamatosan dolgozunk, alakítunk rajta. Visszatérve a gyülekezetre, elmondhatom, hogy a kezdeti lelkesedés az évek során kissé alábbhagyott. Jelenleg jó közösség alakult ki, vasárnaponként 100-150-en vannak a templomban. Az ifjak nagyok aktívak, közösen tevékenykednek a Bolyai téri gyülekezet fiataljaival. A nőszövetségnek kéthetente tartunk bibliaórát. Azonkívül a Bözödi György termünkben különböző kiállításokat szervezünk, előadásokat tartunk, a Balázs Ferenc ifjúsági termünkben tartjuk a vallásórákat és oda befogadtuk a Gézengúz játszóházat is. Felnőtt néptáncoktatás is van az alagsori termekben, míg a tetőtérben vendégszobákat alakítottunk ki. Az unitárius közösség – és nem csak – belakta az épületet.

– December 2-án, vasárnap ünneplik a templomszentelés hatodik évfordulóját. Hogyan készülnek erre?

– Advent első vasárnapján, a délelőtt 11 órakor kezdődő istentiszteleten Nagy László főjegyző, a Bolyai téri gyülekezet lelkésze végzi a szolgálatot. Külön meghívtuk erre az alkalomra Fodor Imre egykori polgármestert is, hiszen eddig nem volt alkalmunk nyilvánosan is megköszönni, hogy akkoriban mellénk állt, sok mindenben segített. Felszenteljük az egyházközség címeres zászlaját is, amelyet dr. Lőrincz Dániel és Éva emlékére adományozott három Magyarországon élő gyermeke. Lőrincz Éva néni katolikus gyökerekkel is rendelkező református volt, aki unitárius férje halála után is támogatta gyülekezetünket. Igazi ökumenikus szellemet képviselt. A zászlót Pécsi L. Dániel jelképművész készítette, az ő címereiből is nyílik kiállítás, szintén a vasárnapi ünnepség keretében. Az ünnepen fellép a Csíky Csaba karnagy vezette Musica Humana női kamarakórus is. Hálát adunk Istennek az eddig elért eredményekért, az új szószékért, és kérjük, hogy további munkánkban, közösségépítésünkben is segítsen – mondta a lelkész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés