Fotó: Haáz Vince
Bár nagyon jóknak mondhatók a román-magyar gazdasági kapcsolatok, sok még a teendő, ami a magyarországi termékek romániai forgalmazását illeti, valamint a romániaiak magyarországiét – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szerdán délelőtt Marosvásárhelyen, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) 18. erdélyi irodájának megnyitóján.
2016. január 20., 17:122016. január 20., 17:12
Nagy kihívás, hogy lehet-e a nemzetpolitikát a gazdaságpolitikában érvényesíteni, nemzeti piac védelméről beszélni a gazdasági kapcsolatok bővítésében – mondta Zsigmond Barna Pál a Kultúrpalota Tükörtermében. Az iroda szerepe többek közt a források felkutatása, a vállalkozások tájékoztatása, a piaci körülmények feltérképezése, kapcsolatok létesítésének támogatása, elősegítése. A főkonzul arra kérte a marosvásárhelyi és Maros megyei vállalkozókat, hogy segítsék az iroda munkáját, forduljanak hozzá bizalommal, és kössenek sok sikeres üzletet.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház által létrehozott Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózatot a magyar állam hozta létre – ismertette annak tevékenységét Skapinyecz Péter igazgató, aki elmondta, a kereskedőház legfontosabb feladata az információcsere, részben ami a külpiaci kapcsolatokat illeti, vagy a külkereskedelmi tapasztalatokat, valamint a nemzetközi menedzsmentet. Ugyanakkor a magyar export változatosabbá tétele is a célok között szerepel, akárcsak saját piacok felkutatása. A hálózat multifunkcionalitásáról elmondta, több iparággal foglalkoznak, például az agrárgazdaság és élelmiszeripar a legerősebb, de fontos a hulladékgazdálkodás vagy az elektronikai ipar is. A magyar export fő célországai között 2014-ben a legnagyobb Németország volt, azt követte Ausztria, harmadik helyen Románia áll, majd Szlovákia, Olaszország és Lengyelország következik, illetve jelentős hasznot hozott a horvát-, szerb-, szlovén-, ukrán piac is.
Marosvásárhelyen 2014 végén 16 ezer vállalkozás szerepelt a regisztrációban, ám ennek csupán a fele működött – ismertette a gazdasági adatokat Peti András alpolgármester. Az egész éves forgalom értéke mintegy 16 milliárd lej volt, amelyből a tiszta haszon 250 milliót tett ki. Ezek a vállalatok 50 ezer alkalmazottat foglalkoztattak. Soós Zoltán polgármesterjelöltként szólt az egybegyűltekhez, és elmondta, ma a fiatalok 70 százaléka nem Marosvásárhelyen képzeli el a jövőt, ami a kevés munkahellyel, az alacsony fizetésekkel magyarázható, ezért is fontos a gazdasági szféra fellendítése, új vállalkozások indítása, vagy a már meglévők fejlesztése. Az eseményen jelen volt Pop Vasile, a Maros megyei kereskedelmi, ipar és agrárkamara elnöke, valamint Nagy István, a Maros megyei ipari park igazgatója is.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
szóljon hozzá!