Meglepetés-köszöntő a lelkésznek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nagy meglepetés várta vasárnap a marosszentkirályi lelkészt, Veress Lászlót és feleségét, Enikőt. A gyülekezet apraja-nagyja három hónapig titokban készült erre az alkalomra, s énekekkel és ajándékkal köszönték meg, hogy immár tíz éve a lelkészük.

Simon Virág

2015. augusztus 10., 20:462015. augusztus 10., 20:46

Az elmúlt tíz évről őszintén vall Veress László marosszentkirályi lelkész. Elmondja, hogy nagyon nehéz szívvel jöttek el előző szolgálati helyükről, Olthévízről, ahol kis közösség volt, s igazán családias hangulat. „A marosszentkirályiak türelmesen megvárták, hogy meghozzuk döntésünket, s nagy szeretettel fogadtak. Lehetőségként éltük meg, hogy új szolgálati helyre jöhetünk, s az első átmeneti években nehéz volt megszokni a nagy gyülekezetet. A parókia építését elődöm kezdte meg, mi fejeztük be, és új otthonba költözünk be. Nagy lendülettel vetettük bele magunkat a munkába, nagy kihívás volt számunkra a sok gyerekkel, fiatallal, időssel foglalkozni, minél több embert megszólítani. A gyülekezet kezdeti lelkesedése is alábbhagyott, ma már nem járnak el olyan sokan az alkalmakba, mint az elején, de szeretetüket most is érezzük, s ez a vasárnapi alkalom nagyon nagy pozitív visszajelzés volt” – mondta a lelkész, aki szerencsésnek tartja magát, mert elődje, Csáky Károly egy jól megszervezett és működőképes presbitériumot hagyott hátra.

„Lelkészként az igehirdetésre, a lelki építkezésre tudok összpontosítani, a többit építkezést megoldja a presbitérium. Jelenleg épül a gyülekezeti termünk, mert szükségünk van egy nagyobb térre, hogy minél több csoportos tevékenységet végezhessünk. Azt szeretném, hogy minél több embert meg tudjak szólítani az 1500 lelkes gyülekezetből. Nemcsak azokat, akik rendszeresen járnak templomba, akikkel közös otthonunk a templom, s úgy érezzük, egymás testvérei vagyunk, hanem azokat is, akik valamilyen ok miatt eddig nem sikerült. Hálás vagyunk a gyülekezetnek, hogy vasárnap megmutatták, hogy szeretnek, értékelik szolgálatunkat, erre nagy szükségünk volt, ez egy nagy lendületet ad további munkánkhoz” – mondta Veress László, aki arra biztat minden gyülekezetet: néha mutassák meg lelkészüknek, hogy szeretik és értékelik, mert erre a szolgálattevőknek nagy szükségük van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés