
Fotó: Boda L. Gergely
Az RMDSZ megerősítené a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnökének hatásköreit, és néhány kérdésben nagyobb beleszólást szeretne kieszközölni.
2014. február 11., 15:302014. február 11., 15:30
2014. február 11., 16:472014. február 11., 16:47
Azt szeretnénk, hogy az RMDSZ által jelölt megyei tanácsi alelnök hatáskörei megerősítést nyerjenek – mondta megkeresésünkre az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor. „A prioritás továbbra is a kulturális és a szociális intézmények felügyelete, örökös szempont pedig, hogy erősítsük a mindennemű fejlesztési projektek, tervek esetében a nemzetiségi arányok figyelembe vételét” – fogalmazott Brassai Zsombor. Hozzátette, a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó kulturális és szociális intézmények azért fontosak, mert közvetlen befolyással vannak a magyar közösségre, a magyar egyénekre. „Ezeknél az intézményeknél sok értékes folyamat elkezdődött, amely a magyar kultúra érdekét is szolgálja, márpedig a magyar kultúra erősítése a cél” – ismertette a megyei elnök.
Mint ismeretes, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke, Lokodi Edit Emőke február 4-én iktatta kérését, hogy március elsejével kezdődően mentsék fel tisztségéből, döntését pedig az RMDSZ-el is közölte, a múlt heti TKT pedig a frakcióvezetőt, Kelemen Mártont javasolta alelnöknek. „Továbbra is az a célunk, hogy a magyar közösség érdekeit minél erőteljesebben képviseljük. A pozíciónkat szeretnénk megerősíteni, valamint van néhány olyan kérdés, amelyért eddig nem az RMDSZ-es alelnök felelt, de nagyobb beleszólást szeretnénk, egyik ilyen a nagyvárosi övezet működése. Ez az egyesület amolyan városközpontú kisrégió, amely 14 települést foglal magába, ezek közül 9-nek magyar polgármestere van, és 11-ben többségében magyarok laknak. Ezt a testületet jelenleg a megyei tanács elnöke vezeti, de sok elégedetlenséget szült. Azt is szeretnénk megtartani, hogy a Maros megyei magyar közösség a román közösséggel egyenlő elbírálásban részesüljön, a pénzeket arányosan osszák el. Úgy gondolom, ez eddig is megfelelő volt” – mondta Kelemen Márton, akitől azt is megtudtuk, hogy egyelőre nem merült fel, hogy a továbbiakban ne ő legyen a frakcióvezető. Az RMDSZ azt szeretné, hogy az alelnökcserét a február 27-ei rendes ülésen ejtsék meg.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!