Fotó: Muszka Árpád
Viszonylag elégedett az idei év megvalósításaival Vass Imre megbízott makfalvi polgármester: az eltervezett munkálkatokat sikerült befejezni és átadás előtt állnak, ugyanakkor már újabbak dokumentációját készítik elő.
2015. november 05., 14:162015. november 05., 14:16
Makfalván idén sikerült leaszfaltozni a Kaszárnya utca hatszáz méteres szakaszát, amely az Állomás utcát az országúttal köti össze. Az új járófelület biztosítása mellett a sáncokat kibetonozták, és járda is épült. Mindezek előtt viszont az utcában le kellett fektetni a szennyvízcsatorna fővezetékét és megoldani a csatlakoztatásokat, hogy később ne kelljen megbontani az utat. A községvezetőtől megtudtuk: a csatornázási rendszer nagy része kiépült, a szovátai közüzemnek adják át működtetés céljából.
Csókfalván megépült az idén a Küküllőn átvezető új betonhíd is, ezt megelőzően a Bartha utcában aszfaltréteg került az útra, valamint a Szolokma és Siklód közötti út 3,6 kilométeres szakaszát is megújították. Ennek egy része természetvédelmi területen halad át, így itt sorompóval kell biztosítani azt, hogy csak felügyelet mellett használhassák a beruházást az emberek. A siklódiak is feljavították az összekötő útszakasz egy részét, mert így számukra is könnyebb átjutni Szolokmába, mintha Etéd felé kerülnének.
Hármasfaluban LEADER alapokból nyert támogatással teljesen felújították a kultúrotthon tetőzetét, és egy szippantótartályt is vásároltak a községnek. A művelődési otthonban felcsiszolták a régi padlózatot, bejárati ajtót cseréltek, és felújították a konyhát is, mindezt saját forrásokból. A következő napokban elkezdődik Makfalván a volt művelődési otthon épületének feljavítása, a tetőszerkezetet még a tél beállta előtt felújítják, majd a belső munkálatok következnek. Ez a beruházás a Norvég Alapból támogatott szociális projekt része, amely révén a helyi, „vízen túl” néven emlegetett telep roma lakosságát próbálják integrálni.
Már készül a terve annak a napközi otthonnak, amelyet Makfalván szeretnének építeni a szülők kérésére, ugyanis sokaknak szüksége lenne arra, hogy kisgyerekeik délutánig legyenek felügyelet alatt. Az otthon komoly feltételeknek kell megfeleljen, ezért a mintegy félmillió eurós beruházásra a pénzforrást európai pályázaton szeretnék biztosítani. Továbbá Hármasfaluban szeretnének egy olyan fafűtésű rendszert kiépíteni, amely a faluközponti közintézményeket ellátná. Első lépésben az iskola és óvoda élvezné ezt, majd a kultúrotthon és esetleg a templom is. A kazánt a református egyház ingatlanjának pincéjében helyeznék el, ahol jelenleg az óvoda működik. Ugyancsak terv készül Hármasfalu és Szolokma összes utcájának aszfaltozására – sorolta a községvezető a tervezett jövőbeni beruházásokat.
Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
szóljon hozzá!