Megalapítását ünnepelte a Művészeti Gimnázium

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A marosvásárhelyi Művészeti Gimnáziumban nem csak tehetséggondozással foglalkoznak, hanem művelt, életrevaló fiatalokat engednek útjukra. A 65 éve fennálló tanintézet ünnepi műsorral készült az évfordulóra.

Becze Dalma

2014. december 09., 14:302014. december 09., 14:30

A Kultúrpalota előcsarnokában a képzőművész szakos diákok munkáiból készített kiállítást tekinthették meg az érdeklődők a hétfő esti ünnepi műsor előtt. Az ünnepséget az intézmény vezetői nyitották meg, Diana Sabina Grozav igazgató és helyettese, Ávéd Éva. Az intézményvezető köszönetet mondott a tanári karnak fáradságos munkájukért, és elmondta, a tehetséges gyerek mellé csak egy jó oktató kell, így garantált a siker. Az igazgatóhelyettes beszédében elmondta, 65 évet megünnepelni egy iskolának egy nagy teljesítmény.

„Ez alatt a 65 év alatt rengeteg nemzedék hagyta el az iskolát, akiket viszont láthatunk az ország és Európa nagy színpadain, továbbá a képzőművészek kiállításait is számos helyen megtaláljuk. A diákok is érzik ennek a múltnak a súlyát, valamennyien lelkesen készültek erre az ünnepségre, főleg a felső tagozatos diákok, hiszen az ő munkáik alkotják a kiállítás nagy részét, és ők is lépnek fel az ünnepi hangversenyen” – mondta Ávéd Éva, aki ő maga is az iskola diákja volt.

Az iskola vezetősége mindig arra törekedett, hogy megmutassa a marosvásárhelyi tehetségeket. Ezért vált hagyománnyá a félév-, illetve tanév végi koncert, az évente megszervezett karitatív koncert a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve, és számos rendezvény, ahol a diákok bemutathatták az iskolában tanultakat. Az ünnepi rendezvényen is ők voltak figyelem központjában. Az est záróakkordjaként Angela Molodvan és Jakab Attila Roland csillogtatta meg tehetségét, ők azok, akik ú az iskola svédországi barátai, Gracza Attila zongoraművész és Meltz Margaretha énekművész által évente felajánlott ösztöndíjakat is átvehették. Búcsúzóul a zene szakos hallgatók egy közös produkcióval örvendeztették a hallgatóságot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés