
Fotó: Boda L. Gergely
A gépkocsivezetőknek még néhány hónapot várniuk kell a Marosszentkirálynál kialakítandó körforgalom elkészítésére. Az illetékesek elvégezték a papírmunkát, de az építők kedvezőbb időjárásra várnak.
2016. január 04., 17:562016. január 04., 17:56
2016. január 04., 17:572016. január 04., 17:57
Ciprian Dobre megyei tanácselnök hangzatos ígéretei ellenére 2015 végéig nem készült el a marosszentkirályi körforgalom, melynek megvalósítása lényegesen könnyítené a Marosvásárhelyről a Mezőség irányába tartó gépjárműforgalmat. Az útkereszteződés átrendezése mind a környék lakóinak, mind az áthaladó forgalom megkönnyítéséért fontos, ugyanis a Vásárhely felől érkezőknek nagyon sokat kellett várakozniuk addig, amíg balra, a Mezőség irányába térhetnek. A csomópontot a megyeszékely és Mezőbánd közötti útszakaszon közlekedők, valamint a nagyvárosi övezetben levő lakóparkokban élők használják a legsűrűbben.
Érdeklődésünkre Szabó Árpád, a Maros megyei önkormányzat alelnöke elmondta, hogy az engedélyeztetési folyamatot és a telkek tagosítását sikerült december 28-án lezárni. „Következik az építkezési engedély kibocsátása, és a munkának való nekilátás. Erre öt hónapja van a kivitelezőnek” – fejtette ki Szabó, aki szerint még így is jól haladnak a dolgok.
November vége felé valóban úgy tűnt, hogy a megyei tanács hatáskörében lévő utat és annak csomópontját az év végéig be lehet fejezni. Az ingatlankisajátítási folyamat és a bontás nem húzódtak el, mint sok más esetben, a területrendezés is elég jól haladt, illetve a tervezésre és kivitelezésre kiírt pályázatot sem gáncsolta senki. Mindezek ellenére a forgalmat mindmáig villanyrendőr irányítja, de azt is időnként kikapcsolják. A Marosvásárhelyről érkező gépkocsik akár egy negyedórát is vesztegelhetnek addig, amíg a sor elejére érnek, és kitérhetnek.
A Maros megyei önkormányzat késik a másik két nagy infrastrukturális projektjével is, amit a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatósággal közösen szeretne megvalósítani. Az ákosfalvi körforgalom kialakításánál, a Marosvásárhelyt Segesvárral összekötő E60-as út és a 151D jelzésű, alsó-nyárádmenti megyei út kereszteződésénél egyetlen ásónyomot sem látni, de a Marosvásárhelyt a repülőtérrel összekötő országút négysávosra való szélesítéséről szóló tervek is a fiók mélyén rekedtek.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!