Fotó: Boda L. Gergely
„Amennyiben egy választási szövetség keretében a három magyar párt Marosvásárhelyen jövőben nem lesz képes közös listát állítani, az egész előválasztás csak szemfényvesztés és a lakosság átverése” – jelentette ki szerkesztőségünknek Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke, aki úgy érzi, az RMDSZ a tulipán ernyője alá szeretné terelni a majdani jelölteket.
2015. szeptember 02., 17:592015. szeptember 02., 17:59
A néppárt megyei elnöke és egyben az októberben sorra kerülő marosvásárhelyi polgármesteri előválasztások egyik résztvevője, Portik Vilmos attól tart, hogy az eddigi egyezség ellenére az RMDSZ közel áll a játékszabályok felrúgására. Vetélytársainak, Soós Zoltánnak és Barabás Miklósnak címzett nyílt levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy hármuk feladata nem az, hogy a pártjuk és szervezeteik elvárásainak tegyenek eleget, hanem az, hogy képesek legyenek kijavítani a megörökölt hibákat. „Adott számunkra a lehetőség, hogy hitet és önbizalmat adjunk a marosvásárhelyieknek. Ezt csak akkor tudjuk elérni, ha látják és érzik, hogy értük és velük dolgozunk, illetve ha be tudjuk bizonyítani számukra, hogy valóban ők a fontosak” – írja. Portik szerint az első lépés az, hogy legalább ők, az előválasztáson versenyző „jelölt-jelöltek” tisztán és világosan beszéljenek. Ezért egyértelmű választ vár vetélytársaitól ebben a kérdésben. „A marosvásárhelyiek megérdemlik az őszinte és világos beszédet, tudniuk kell, hogy mindhárman képesek vagyunk-e a vásárhelyi emberek érdekét a tőlünk távol élők, minket kevésbé értők elvárásai elé helyezni” – hangoztatja az EMNP megyei elnöke.
Egyébként Portik még a tavasszal, az indulási szándéka bejelentésével együtt leszögezte, amennyiben ő nyeri a magyar-magyar versenyt, akkor párthovatartozástól függetlenül minden marosvásárhelyi magyar jelöltje lesz. „A jelöltséget csak ilyen formában vállalom. Magyarán: a törvényes előírások által szabályozott minden magyar párt és támogató szervezet által alkotott választási szövetség megkötését látom elengedhetetlennek” – olvasható a nyílt levelében.
Kérdésünkre, hogy miből gondolja, hogy az RMDSZ-nek esetleg más tervei lennének, a néppárti politikus Kovács Péter egy korábbi nyilatkozatára hivatkozott, melyben az RMDSZ országos ügyvezető elnöke arról beszél többek között, hogy bízik abban, hogy a vetélytársak tartják magukat a megállapodáshoz, és egy számukra sikertelenül végződő előválasztás esetén nem indítanak jelöltet az RMDSZ jelöltje ellenében. „Ez is jele annak, hogy az RMDSZ csakis az RMDSZ-ben tud gondolkodni, semmiként nem összmagyar jelöltben” – kommentálta a két héttel ezelőtt megjelent Kovács-interjút Portik. Azt is felvetette, hogy az utóbbi időben ellenlábasa és egyben barátja, Soós Zoltán is az RMDSZ jelöltjeként kezdett megjelenni a nyilvánosság előtt.
Cikkünk publikálásáig nem sikerült elérnünk Soóst. Barabás Miklós, a harmadiknak bejelentkezett jelölt egy esetleges előválasztási győzelem esetén a civil társadalom képviselőjeként szintén nem tudná elfogadni a tulipán jelét. „Ez mindazok szembeköpésével lenne egyenértékű, akik hisznek, hiszünk a pártfüggetlen politikai szerepvállalásban” – szögezte le szerkesztőségünknek a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) által támogatott történelem szakos tanár. A kérdést megfordítva arra is kíváncsiak voltunk, hogy amennyiben a majdani győztes 2016-ban pártszínektől függetlenként indulhat, de ez nem ő, hanem valamelyik vetélytársa lesz, hajlandó-e az illetőnek kampányolni. Barabás annyit mondott, hogy támogatói azért fordultak el a pártpolitizálástól, mert csalódtak a pártkatonákban, ezért tőlük semmiként nem kérheti ezt. Ő maga is csak abban az esetben tudna kiállni Soós vagy Portik mellett, ha a jelenlegitől eltérő, másfajta érdekvédelmet lennének hajlandók képviselni.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke úgy vélekedett, hogy a magyar pártoknak és jelölteknek most a leginkább a közelgő előválasztás sikerére kellene összpontosítaniuk. „Ha az előválasztás hiteles és sikeres, könnyebb lesz bölcs és okos döntést hozni a további együttműködésről” – nyilatkozta szerkesztőségünknek a szövetség vezetője. Brassai emlékeztetni kívánt, hogy a három magyar politikai alakulat által aláírt szándéknyilatkozat is arról szól, hogy a pártoknak jövőre kell megtalálniuk az együttműködés módját. „Mi ehhez tartjuk magunkat, hisz ez egyben egy erkölcsi vizsga is. Ígérem: addig fel nem állunk az asztaltól, amíg közös nevezőre nem jutunk!” – hangsúlyozta Brassai Zsombor.
Egyébként az ominózus nyilatkozatában Kovács Péter azt is mondta, hogy „az RMDSZ ugyanis azt a jelöltet fogja támogatni, aki az előválasztáson befutó lesz”. Portik Vilmos szerint félő, hogy mindez ködösítés, már az első pillanattól tisztán le kellett volna szögezni a játékszabályokat.
Még lehet regisztrálni
Azoknak, akik szavazati jogukkal szeretnének élni, az előválasztások napjáig kell regisztráltatniuk magukat a választási jegyzékbe. A magyar–magyar megmérettetést a jövő hónap második vasárnapján, október 11-én rendezik. Az augusztus 31-én lejárt a jelentkezési határidőig hárman maradtak versenyben, azok, akik már a tavasszal jelezték indulási szándékukat: Soós Zoltán, az RMDSZ támogatottja; Portik Vilmos, az EMNP részéről; valamint Barabás Miklós, a CEMO képviselője.
Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.
Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.
Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.
Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.
A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.
Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.
Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.
Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.
Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)