Marosvásárhelyen hoznák létre az Erdélyi Szociális és Információs Központot

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több száz rászorulón segítettek az elmúlt években, most pedig eljött az idő, hogy saját koordinációs központot hozzon létre a Telefonos Szeretetszolgálat. Marosvásárhelyen keresnek ingatlant, amelynek megvásárlására most ők kérnek segítséget.

Hajnal Csilla (R)

2016. október 19., 13:042016. október 19., 13:04

Nyolc évvel ezelőtt nem azzal kezdte munkáját a Telefonos Szeretetszolgálat, hogy autót és székhelyet szerzett, hanem válaszoltak a telefonhívásokra, és próbáltak segíteni a rászorulókon. Mikor élelmiszerrel, ruhával, ügyintézéssel vagy néhány jó szóval. Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat alapítója és vezetője úgy véli, most érkezett el az idő, hogy ne csak hétről hétre vagy rendezvényről rendezvényre tervezzenek, hanem valóságos központot hozzanak létre. Méghozzá Marosvásárhelyen, amely könnyen megközelíthető Erdély minden szegletéből, és amely a többi munkapontot is kiszolgál. Jelenleg Kolozsváron is létezik a segélyszolgálat, idővel pedig más erdélyi városban is működnének.

A Solidaris Egyesület által működtetett Telefonos Szeretetszolgálatnak eddig ideiglenesen, nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően volt egy-egy helyisége a két városban, ahol fogadhatták a telefonhívásokat. Az elmúlt években több mint 97 ezer euró értékben segíthettek a rászorulókon. Táborokat szerveznek szerényebb körülmények között élő gyerekeknek, adventi szeretetvendégségbe hívják a nélkülözőket. De élelemmel, gyógyszerrel, bevásárlással, beszélgetéssel, takarítással is hozzájárulnak a segítségkérők mindennapjainak megkönnyítéséhez.

Marosvásárhelyen szeretnék létrehozni az Erdélyi Szociális és Információs Központot, amely koordinációs központként működne, de itt tárolhatnák például a tartós élelmiszert is. „Azért is adtuk ezt a nevet, mert összefüggés van aközött, hogy valaki mennyire rászoruló és mennyire jól informált. Ha valaki nincs tisztában a saját lehetőségeivel, akkor szociálisan is hátrányba kerül. Nem telefonos tanácsadással szeretnénk foglalkozni, hanem azt elérni, hogy a rászorulók saját lehetőségeiket kiaknázva saját magukon tudjanak segíteni” – összegezte a központ terveit Sajó Norbert.

A segélyszervezet Marosvásárhelyen szeretne ingatlant vásárolni, olyan helyen, amely könnyen megközelíthető az önkéntesek számára, de a segítségre szorulóknak is. „Egy marosvásárhelyi üzletember segítségével lehetőségünk van olyan hosszú távú bankkölcsönt felvenni, amellyel megvásárolhatunk egy ingatlant. A kölcsön felvétele folyamatban van, az ingatlant még keressük, fontos, hogy irodaként is működhessen, és ne zavarjunk senkit, mert néha énekelünk, gitározunk, kicsit hangosak is vagyunk” – tette hozzá a Telefonos Szeretetszolgálat alapítója, aki reméli, hogy a támogatók segítségével visszafizethetik a kölcsönt. Nem EU-s támogatásokra számít, hanem helyi közadakozásban gondolkodik, azt szeretné, hogy erdélyi erőforrásokból jöjjön létre a központ. Hiszi, hogy jelenleg van Erdélyben legalább 140 olyan személy, akit meg tudnak szólítani, és segíteni tudnak legalább havi 10-15 lejjel – mondta.

Marosvásárhelyen a 0265-555 555-ös telefonszámon érhető el a Telefonos Szeretetszolgálat csütörtökönként 15 és 20 óra között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával