
Fotó: Haáz Vince
A Bolyai téri unitárius templomban, a római katolikus templom Deus Providebit termében és a Vártemplomban gyűltek össze pénteken az 1956-ra emlékező vásárhelyiek.
2015. október 24., 08:272015. október 24., 08:27
2015. október 24., 12:052015. október 24., 12:05
Az unitárius templomba Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete hívta az emlékezőket. A Tiberius vonósnégyes játéka után Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke szólt az emlékezőkhöz. Mindszenti Józsefet, Márai Sándort, de Borisz Jelcin egykori orosz és Barack Obama amerikai elnököt is idézte az EMNT elnöke annak szemléltetésére, hogy az ’56-os magyar forradalom világtörténeti eseménynek számított akkor, és számít most is, 59 év után.
Flender Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja is szólt az egybegyűltekhez. „Talán itt, Erdélyben még nagyobb volt a rettegés, mint Magyarországon” – mondotta arra utalva, hogy a forradalom kitörését megelőző rettegés oldódott fegyveres harccá, ami szükség- és törvényszerű volt a magyar nép esetében. Minden Kárpát-medencében elnyomásban sínylődő nép helyett és népért tört ki a forradalom Magyarországon, s annak bukása utána megtorló erőszak Erdélyben is tombolt. Akkor kezdődött a kisebbségi jogrendszer felszámolása – mondta a szónok. Ezt követően Kálmán Attila történész, a Bolyai tanára beszélt a forradalom erdélyi vonatkozásairól. Vásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet kilencszázhatvan diákjának nagy többsége szimpatizált a pesti fiatalokkal, hasonlóan gondolkodott a megoldási módozatokról. A bukás után következett a megtorlás – a Szoboszlai-, a Faliboga-per, 1957-ben a vásárhelyi gróf Teleki Erzsébet nyolc évre való elítélése röplapok terjesztéséért, tizenegy halálbüntetés kiosztása, amiből tízet végre is hajtottak. Összesen 15 272 személyt vetettek vizsgálati fogságba, 514 ellen emeltek vádat, legalább hatezer évnyi börtönt osztottak ki nekik.
A templom udvarán, az összetartozás fájánál koszorúzott Flender Göngyi, majd a vásárhelyi ’56-os Moldován Béla saját emlékeit elevenítette fel. Ő akkor Temesváron volt másodéves diák, az október 27-ei diákgyűlés résztvevőjeként tartóztatták le a civil ruhában gyűlésre beszivárgó szekusok. A véletlen műve, hogy nem börtönbe, hanem – egyik tanára ajánlására, hogy tettesse magát bolondnak – elmegyógyintézetbe került. Egy szobatársa viszont elhunyt a börtönben elszenvedett verések miatt.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban is emlékrendezvényt szerveztek, ezúttal a Magyar Dolgozók Egyesülete és az Erdélyi Magyar Baloldal. A megemlékezés előtt egy perc néma csenddel adóztak a nemrégiben elhunyt Fodor Imre, az eddig utolsó vásárhelyi magyar polgármester emlékének. Soós Zoltán majdani polgármesterjelölt, történész a forradalom fontosságáról beszélt. Elmondta, a II. világháború után ekkor nyilvánult meg először szolidaritás a Kárpát-medencében. És ez a szolidaritás egy olyan ügy mellett bontakozott ki, amilyent 1848-ban tapasztalhatott a medence népe – a szabadság iránti vágy, a zsarnokság elleni harc kovácsolta össze a különböző nemzetiségű embereket. A bukás, november 4. után következett a megtorlás. Nem csak Magyarországon, Erdélyben, sőt Marosvásárhelyen is. A történész utalt arra, hogy a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. És vannak saját mártírjaink is. Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron Orbán Károly földbirtokost, Kónya István-Béla ügyvédet és báró Huszár Józsefet végezték ki.
Az előadás után Buta Árpád operaénekes előadta a Bánk bánból a Hazám, hazám című áriát, az előadások között a Bolyai iskola diákjai, Vizeli Ibolya, Köllő Magor Örs mondott az alkalomhoz illő verseket, a műsort az ’56-os fiatalokra emlékezvén ugyancsak egy diák, Böjthe Róbert Zoltán vezette.
Ötvenhatra emlékeztek a Vártemplomban
A Vártemplomban is megemlékeztek péntek délután az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcról. Az este hat órától kezdődő, az Erdélyi 1956-os Bajtársi Társaság Maros megyei szervezete által rendezett ünnepségről azt is mondhatni, már a szombati – őrtűzgyújtási – előkészületek jegyében történt.
Az ünnepség első felében Horváth Zoltán György, a műszaki egyetem előadótanára, a Romanika Kiadó vezetője, középkori székelyföldi templomokról készült felvételeket vetített, és fűzött ezekhez rendkívül érdekes magyarázatokat.
Ezek után a Vártemplom főlelkésze, Ötvös József, rövid áhítatában kitért arra, most már negyed évszázada emlékezhetünk arra, hogy egykor a magyar nép úgy érezte, egy nagyhatalom nem akarta engedni, hogy igazán önmaga legyen.
„Ötvenkilenc évvel ezelőtt nagyon sokan úgy érezték, hogy a nemzetet meg kell menteni. És egy félelemben tartott nemzet ekkor bátor lett. Átélte a mi népünk azt, hogy az élet nem más, mint a félelem és bátorság nagy küzdelme, és ennél nagyobb bátorság, mint puszta kézzel szembe menni a tankokkal, talán nem is volt a történelemben. Sokáig ellenforradalomnak nevezték, nem is volt szabad beszélni róla, most már kimondhatjuk: forradalom volt, szabadságharc. Akiket akkor életfogytiglanra ítéltek, azokat most már kitüntették és a nemzet hőseiként tisztelik” – mondta.
Ezek után az ünneplő közösség kivonult az udvarra, az ötvenhatosok emlékére állított kopjafához. A Vártemplom kórusa dalokat énekelt, majd a nemzeti imáink eléneklése után az emlékműnél az Erdélyi 1956-os Bajtársi Társaság Maros megyei szervezete nevében vitéz Rendes Lajos, a marosvásárhelyi RMDSZ nevében Peti András, a 1989. December 21. Egyesület – Marosvásárhely mártírváros nevében Hamar Alpár Benjámin koszorúzott, ugyanakkor Kiss József, továbbá a Történelmi Vitézi Rend képviselői is elhelyezték a kegyelet virágait.
A Vártemplom padjaiban ott láttuk többek között az akkor Budapesten tartózkodó Varga László református lelkipásztort is, akit hazatérése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Ugyanakkor beszédbe elegyedtünk Gráma Jánossal, a bajtársi társaság vezetőjével, aki beszélgetésünk első perceiben kezünkbe nyomta azt a verset, amelyet 17 évesen írt, és amelyért két évvel később elítélték. Alkalmunk nyílt továbbá beszédbe elegyedni a Konstancán hadbíróság elé állított Rendes Lajossal, aki a sorkatonaság alatt egy elméleti órán azt merte mondani, hogy ’56 nem ellenforradalom volt, és aki azt is elmondta: azért nem szeret a múltról beszélni, mert kívülálló beszélgetőtársai nem érthetik meg, nem foghatják fel, hogy mit kellett átélniük.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!