Fotó: Veres Nándor
Marosvásárhelyre érkezik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott nagyszabású Boldogasszony kiállítássorozat.
2016. május 08., 17:362016. május 08., 17:36
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által Budapestről indított jelen kiállítássorozat erről az összetett és sokrétegű Boldogasszony-képről kíván kortárs művészi olvasatot adni. A megnyitó rendezvény időpontja és helyszíne: május 12., csütörtök, délután 5 óra, a Maros Megyei Múzeum várbéli kiállítóterme. A kiállítás fővédnöke: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnökei: Tamás József római katolikus püspök, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
Ünnepi köszöntőt mond Oláh Dénes Maros-kerületi főesperes, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A kiállítást szakmailag méltatja annak kurátora, Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója, a kiállítást megnyitja Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Közreműködik a Tiberius Quartet.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!