Fotó: Boda L. Gergely
A hagyomány és a munkalehetőségek tükrében Maros megyében nem okoz gondot a vegyész oklevéllel rendelkezőknek az elhelyezkedés. Bár a szakágban aránylag jó a kereseti lehetőség, a fiatalok mégsem vonzódnak a kémia irányába.
2015. június 10., 15:512015. június 10., 15:51
A térség gyógyszergyárainak száma, az Azomureş vegyipari kolosszus jelenléte, a szakág sok évtizedes hagyománya mind amellett szólnak, hogy Maros megyében a vegyi operatőri oklevéllel szinte bármikor el lehet helyezkedni a munkapiacon. Annak ellenére, hogy aránylag nagy a kereslet, egyre kisebb a kínálat – a 2015/16-os tanév lesz immár a második, amelyben nem nyitja meg kapuit a vegyipari szakközépiskola. Hogy mikor népesül be újra a Dózsa György úti épület, még a tanfelügyelőség vezetői sem tudják. A portálunk által megkérdezett Lavinia Mureşan helyettes főtanfelügyelő sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a jelenlegi nyolcadikosokat aligha érdekli a vegyipar, így a szakiskola újraindítása sem szerepelhet a tanfelügyelőség és az önkormányzat napirendjén. Mureşan megerősítette, hogy azoknak, akik a kémiai szakiskolát végezték, nem jelentett gondot a munkahelyszerzés. Szerinte a megye vegyipara most is megbírna egy-egy végzős nemzedéket. „Az elmúlt tíz évben mi mindent megtettünk a vegyipari szakoktatás népszerűsítéséért, versenyeket szerveztünk, díjaztunk, támogatókat szereztünk, de senkit nem terelhetünk erőszakkal a kémiai gimnáziumba” – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes.
A gyógyszergyárak egyelőre nem szembesülnek a középkáder-hiánnyal – véli Dana Chelărescu, a Gedeon Richter Románia Rt. vezérigazgatója. A portálunk által kérdezett szakember szerint a megye gyógyszergyáraiban főként a kémiai szakiskola bezárása előtt végzett középgenerációs diákok dolgoznak. „Bár most sem könnyű egy-egy megüresedett munkahelyre vegyi operatőrt találni, egyelőre nem konfrontálódunk komolyabb káderhiánnyal, de közép- illetve hosszútávon ez komoly gondot jelenthet majd” – fejtette ki Dana Chelărescu.
Egyébként a tantárgy és a kiválóan teljesítő diákok felkarolására a magyarországi Richter Gedeon gyógyszergyár marosvásárhelyi leányvállalata immár nyolcadik éve díjazza az országos versenyeken jól teljesítő középiskolásokat. Szerdán a múzeum várbeli épületében tüntették ki azokat, akik Maros megye hírnevét öregbítették az országos tantárgyvetélkedőkön. „Az igazi értékeket meg kell becsülni” – indokolta meg a gyógyszergyártó cég segítőkészségét a vállalat vezérigazgatója.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
szóljon hozzá!