
Fotó: Boda L. Gergely
A tíz százalékos adókedvezményt a marosvásárhelyi magánszemélyek mintegy hatvan százaléka kihasználja – tájékoztatott a szakosztály illetékese. Aki eddig még nem tette meg, az március 31-éig jelentkezhet a hivatal adóügyi osztályán, hogy éljen a kedvezménnyel.
2015. március 09., 18:092015. március 09., 18:09
A városháza szakosztályának vezetője, Ercsei Ferenc érdeklődésünkre elmondta, a tíz százalékos adókedvezmény azoknak jár, akik március 31-éig egész évre kifizetik az épület-, terület és gépkocsiadójukat. „Általában a marosvásárhelyiek hatvan százaléka törleszti március végéig az egész éves adóját, hogy részesülhessen a kedvezményben. S persze ilyenkor legtöbben kifizetik a rágcsálóirtásra, a szemétkonténerek korszerűsítésére, a tavaszi-őszi nagytakarításra gyűjtött illetékeket is, hogy még egyszer ne kelljen visszajöjjenek csak ezért. Ez utóbbiakra nincs kedvezmény, mint ahogyan a lakótelepi illetékre sincs” – mondta az osztályvezető.
Megtudtuk azt is, hogy március 15-én jár le a közterületre épített garázsok után fizetendő adó első határideje, így azok, akiknek ilyen van tulajdonukban, még a héten jelentkezhetnek, hogy kifizessék azt, egészében (350 lej) vagy csak a negyedévre esedékes összeget. Szintén március 15-éig fizethetik ki az első negyedévre esedékes illetéket a taxisok is. Az osztályvezető azt javasolja, hogy az érdekeltek használják ki az ügyfélfogadás első és utolsó óráit is, hiszen 8–10 óra között, illetve 13 óra után nagyon kevesen vannak, s szintén szellősebb a csütörtöki és pénteki nap, mint a hét első három napja.
Az illetékestől megkérdeztük, hogy mi történik azokkal a forgalmi vagy parkolási bírságokkal, amelyeket elmulasztanak kifizetni. Ugyanis egyik román hírportálon azt közölték, hogy egy marosvásárhelyit tavaly 187 alkalommal büntettek meg, mert nem váltott parkolójegyet, s mivel a büntetéseket nem törlesztette, késedelmi kamatostól kell majd törlesszen, amikor jelentkezik adót fizetni. Ercsei Ferenc elmondta, hogy a különböző bírságok a városháza kényszervégrehajtó osztályához érkeznek be, ahonnan felszólítást küldenek az érintettnek, s amennyiben nem törlesz, elindítják a kényszervégrehajtási eljárást. Ennek eredményeképp lezárják az érintett bankkártyáját, az elmaradást és a büntetőkamatot pedig levonják a fizetéséből vagy a nyugdíjából. A pénzbírságok nem befolyásolják a helyi adók és illetékek kifizetését csak annyiban, hogy ha valaki eladni vagy átíratni szeretne valamit, akkor az adóügyi osztályról kell igényelje az adóügyi bizonylatot (certificat fiscal), de ezt csak akkor bocsátják rendelkezésére, ha minden adója és minden begyűjtött birsága törlesztve van.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!