
Fotó: Boda L. Gergely
Százezer szavazatot gyűjtene a június 5-i helyhatósági választásokon az RMDSZ Maros megyei szervezete, mintegy tízezerrel többet mint 2012-ben.
2016. március 17., 19:482016. március 17., 19:48
Nemcsak a választások megnyerése, hanem a százezer voks begyűjtése is célja Maros megyében az RMDSZ-nek. Ezt csak abban az esetben tudja a szervezet teljesíteni, ha megtartva saját szavazóbázisát, begyűjti azoknak a támogatását is, akik négy évvel ezelőtt a Magyar Polgári Pártra adták voksukat, véli Brassai Zsombor. Akkor az RMDSZ mintegy 90 ezer szavazatot szerzett, az MPP pedig 10 ezret vitt el.
A közös lista állítása érdekében az RMDSZ továbbra is hajlik a párbeszédre, hangsúlyozta a megyei elnök. A jelen állás szerint úgy tűnik, a polgáriakkal nemsokára egyezség születik, az Erdélyi Magyar Néppárttal viszont elakadt a párbeszéd. „Mivel a választási törvény nem teszi lehetővé a kisebbségi szervezetek koalíciójának megkötését, felajánlottuk, hogy az RMDSZ ernyője alatt indítsunk közös listát. Az ajánlat áll, és a listák lezárásáig állni fog. Csakhogy az idő is vészesen fogy. Tény, hogy a döntés a kisebb magyar pártok kezében van” – ecsetelte a helyzetet Brassai Zsombor.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!