Erdélyi gyökereit kutatta Székelyföldön az a 25 amerikai fiatal, aki részt vett az első alkalommal megszervezett ReConnect Transylvania nevű programon.
2016. július 05., 19:172016. július 05., 19:17
A kezdeményezés a négy éve működő, és a magyar kormány által finanszírozott ReConnect Hungary program „leágazása”. A 18 és 28 év közötti fiatalok, az Amerikai Egyesület Államok más-más részéből érkeztek Magyarországra, összesen 35-en, hogy magyar gyökereiket kutassák, illetve magyarságtudatukat erősítsék. Közülük mintegy 25 fiatal jelentkezett, hogy ellátogasson saját költségen Erdélybe is.
A Magyarországról érkezők első állomása Nagyvárad volt, majd Kolozsvár, Torockó és Marosvásárhely következett. Marosvásárhelyen a Teleki Tékába látogattak el, megtekintették az állandó kiállítást, az ott látható hiteles, korabeli másolatát az amerikai függetlenségi nyilatkozatnak. A Sapientia Egyetemet is meglátogatták, ami azért is fontos – magyarázta érdeklődésünkre Hámos László, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) elnöke, – mert az amerikai magyarok anyagi támogatásban részesítik az egyetemet, ahogyan Böjte Csaba árváit is, akikkel Csíkszeredában találkoztak. Székelyföldi útjuk során nem hagyták ki Szovátát, Parajdot, Korondot sem, részt vettek az Ezer Székely Leány napján, illetve megnézték a vízzel elárasztott, a falurombolás áldozatává vált Bözödújfalut is. „A falurombolás ellen a világ különböző nagyvárosaiban szerveztek tiltakozó akciókat az amerikai magyarok kezdeményezésére, ezért is volt fontos eljönni és megnézni a helyszínt, a falut, amelynek az elpusztítását nem lehetett megakadályozni” – magyarázta a HHRF elnöke.
Az idelátogatók valamennyien harmad-negyedgenerációs leszármazottak, zöme nem beszél magyarul, néhányan nagyszüleiktől, cserkészetben tanulták a magyar nyelvet. Olyanok is voltak közöttük, akik eddig nem tudtak arról, hogy magyarok is vannak a felmenőik között. Élmény volt számukra ezeken a helyeken járni, ismerkedni a hagyományos kézműves tevékenységekkel – mondták el többen is érdeklődésünkre. „Az apám családja székelyudvarhelyi volt, talán élnek még ott rokonaim” – mondta az egyik lány, aki Hawaii-ból érkezett és magyarul is beszélt.
A ReConnect Hungary program létrejötte George Pataki, New York állam volt kormányzójának a nevéhez kötődik, ő vetette fel az ötletet még 2007-ben a New Yorkban működő a Magyar Emberi Jogok Alapítvány egy adománygyűjtő vacsoráján, ahol miközben a kisebbségben élő magyarság jövőjéért munkálkodó szervezet tevékenységét méltatta, megfogalmazta a kérdést, hogy miért nem hoznak létre egy olyan programot, amely az amerikai fiatalokkal megismertetné a Kárpát-medencei magyarokat. „Ez szöget ütött a fejembe, és elgondolkoztatott, hogy tényleg, miért ne csinálhatnánk” – idézte fel Hámos László, az alapítvány elnöke. Az ötletet egy terv elkészítése követte, majd annak megvalósítása a magyar kormány támogatásával. Az erdélyi körút önköltséges volt, nem kapott támogatást, ezért is okozott meglepetést, hogy ilyen szép számban jelentkeztek rá – mutatott rá Hámos.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!