Magyar hangok a román koncertdömpingben

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egy utólag meghirdetett, rangosnak ígérkező kulturális eseménnyel próbálja kiengesztelni Marosvásárhely magyar közösségét a polgármesteri hivatal, mely december során csak román énekeseket hívott meg a szinte háromnaponként rendezett ingyenkoncertjeire.

Szucher Ervin

2015. december 15., 18:242015. december 15., 18:24

2015. december 15., 18:312015. december 15., 18:31

Ingyenes adventi hangversenyre hívja december 20-án este 6 órától a marosvásárhelyi önkormányzat az érdeklődőket a Kultúrpalota nagytermébe. A rendezvényen fellép a Kossuth- és Jászai Mari-díjas ismert színművész, Eperjes Károly, Szalóki Ági, Artisjus-díjas és többszörös Fonogram-díjas énekesnő, valamint Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze. Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának közleménye szerint az előadáson részt vesz Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is.

Eredetileg a városháza mindössze román előadók fellépését hirdette meg az összes decemberi rendezvényére. A román állam nemzeti ünnepén az ismert televíziós műsorvezető és énekes, Horia Brenciu előtt Ionuţ Fulea, Ciprian Istrate népdalénekesek, valamint a Maros és a Stejarul néptáncegyüttesek álltak közönség elé, december 4-én, a főtér ünnepi kivilágítása alkalmából Andra és a Zurli együttes koncertezett, rá két napra, 6-án, a ligeti korcsolyapálya megnyitóján a közkedvelt könnyűzene-előadó, Smiley örvendeztette meg a közönséget. Amint a főtéri karácsonyfánál lévő óriásplakátok is hirdetik, december 16-án Ioan Bocşa népdalénekes és az általa vezetett Icoane együttes fellépésére várja az érdeklődőket az Ifjúsági Házba a városháza. Másnap este a Színház téren jellegzetes román karácsonyi kántáló dalokat mutatnak be, majd 19-én a román kolindák legnépszerűbb tolmácsa, Ştefan Hruşcă lép fel ugyanott.

Radu Bălaş marosvásárhelyi publicista meg is jegyezte saját közösségi oldalán, hogy a világ legtöbb ingyenkoncertjét szervezve, a polgármesteri hivatal mintha a rekordok könyvébe szeretne bekerülni. Az inmures.ro oknyomozó portál szerint a városháza mintegy évi egymillió eurót költ különböző ingyen látogatható rendezvényekre. „Ha az összeg töredékét is fordította koncertszervezésre az önkormányzat, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalról nyugodtan kijelenthető, hogy a megye és a térség legnagyobb impresszáriójává és »kulturális jótékonykodójává« nőtte ki magát” – írják. Egyébként szintén a Facebookon már vicces plakátok is jelentek meg, miszerint „Ingyenes Metallica-koncertet akarunk!”, melyet a helyi és a megyei önkormányzat finanszírozzon.

Megkeresésünkre Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere kifejtette, nincs semmi kivetnivaló abban, hogy számszerűen sokkal több román szólista és együttes szórakoztatja a vásárhelyieket, hisz a minőséget kell elsősorban figyelembe venni. „Eperjes Károly, Szalóki Ági és Szamosi Szabolcs egymagukban többet érnek, mint az összes többi fellépő. A minőségre kell helyezni a hangsúlyt” – vélekedett az alpolgármester. Felvetésünkre, hogy a három anyaországi előadó legfeljebb nyolcszáz érdeklődőt örvendeztethet meg a Kultúrpalotában, míg a román zenészeknek több ezer néző is tapsolhatott, Peti elmondta, hogy sokkal könnyebb hazai román előadókat szerződtetni, mint külföldi meghívottakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés