Magyar csoportok az összetartozásért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A magyar közművelődési élet, a nemzeti, a keresztény és a lokálpatriotizmus identitásának, valamint a magyar szervezetek, csoportok egymás közötti kapcsolatának megerősítése és bővítése a célja a pénteken és szombaton Marosszentgyörgyön megszervezendő találkozónak.

Bakó Zoltán

2015. október 15., 13:442015. október 15., 13:44

2015. október 15., 13:482015. október 15., 13:48

A találkozót a helybeli közösség számára szervezik, különös tekintettel a fiatalokra, az utóbbi években letelepedettekre és kulturális rendezvényekhez eddig passzívan viszonyuló személyekre. Fővédnöke Bakó Pál ferences szerzetes. A kultúrotthont és tanácstermet, ahol a rendezvény egy része zajlik Novák József képzőművész munkái díszítik.

A szervezők elmondták, a székely falutízes volt valamikor az a legkisebb közösségi szerveződés, amelynek tagjai összetartva oldották meg mindennapi feladataikat, illetve a nagyobb faluközösség feladatának rá eső részét: a falu általuk lakott részének karban tartását, a rájuk eső határrész felügyeletét. Igazából autonóm szervezet volt a nagyobb faluközösségen belül a saját törvényeivel, szabályaival. Ugyanakkor képes volt együttműködni a falu többi tízesével. Ez a közösségi felépítés valamikor itt, Marosszéken is létezett. Marosszentgyörgyön talán erre a közösségi felépítésre utalhatnak a „köz” megnevezések (pl. Bóni-köz). A falutízes által fenntartott olyan értékeket kell újra megerősíteni, mint az egyes közösségeken belüli összetartás, egymás segítése, a családokra való odafigyelés, a külső támadások kivédéséhez szükséges összefogás megteremtése. Ha a marosszentgyörgyi magyar csoportok mindegyikét egy-egy falutízesként fogjuk fel, akkor nem lehetetlen ezeket felerősíteni, megteremteni közöttük az átjárhatóság, az összetartás feltételeit – vallják a rendezvény előkészítői.

A közös megbeszélésre meghívták a Kolping Családot, a 21. gr. Petki Dávid cserkészcsapatot, a Marosszentgyörgyi Ifjúsági Egyesületet, a Szent Cecília együttest, a Jubilate csoportot, a Szent György kórust, a Jubilate Deo dalcsoportot, Kamilliánus Családot, Hit és fény Egyesületet, a Reménység kórust, Református egyház IFI csoportját, a Centrum Família egyesületet, a Tóth István művelődési kört, a Gyulafehérvári Caritas marosszentgyörgyi csoportjait, a Rákóczi Szövetséget, a Tini Tea Estes fiatalokat, a Soli Deo Gloria vegyeskart, az unitárius kórust, az Öreg fenyő tánccsoportot, a Táltos tánccsoportot, az Ágocska tánccsoportot, a gyerektáncosokat, a Pro Csejd egyesületet, a Sola Muzica kórust, Fekete István dramaturgot, Nemes Gyula írót, Szabó Géza tanárt (ő is védnöke a rendezvénynek), Mureşan Kilyén Emma helyi nőszövetségi elnököt, a református gyülekezetet, a katolikus egyházközséget és az unitárius gyülekezetet.

A találkozót Kocsis Csongor Mihály, marosvásárhelyi születésű, nemzetközileg elismert tréner fogja irányítani. Pénteken a művelődési otthonban délután 5 órától megnyitó, ezen részt vesz Csige Sándor Zoltán vezető konzul is, majd beszélgetések, civil szervezetek bemutatkozása, beszélgetés a helyi szervezetek vezetőivel. Szombaton 10 órától a római katolikus templomban ökumenikus istentisztelet, zászlófelvonás, a helyi csoportok műsorai. Utána a templomudvaron népi kézműves mesterek és műhelyek bemutatói (szalmafonás, korongolás, faragás, kádármunka, bőrművesség, mészáros-hentesbemutató, nemezelés, kenyérsütés stb.), huszár-, baranta-, íjászbemutatók. A tanácsteremben eközben előadások hangzanak el a házasságról, családról, a magyar szent koronáról, sor kerül egy bemutatóval egybekötött előadásra is: Székely Szilárd bemutatja A székely falutízes című kötetet, a falutízesről Ambrus Tünde tart előadást. A plébánia udvar felőli részében félóránként alma- és szőlőpréselésre kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Jön a DeepDive, Marosvásárhely innovatív kulturális-tudományos minifesztiválja

Ismét megtartják a DeepDive innovatív kulturális-tudományos minifesztivált a marosvásárhelyi Studium Hubban szeptember 27-én. Az esemény célja, hogy összehozza Erdély társadalmának intellektuális fejlődés iránt elkötelezett rétegeit.

Jön a DeepDive, Marosvásárhely innovatív kulturális-tudományos minifesztiválja
2025. szeptember 13., szombat

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között

Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között
2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt