Lemondott Lokodi Edit Emőke

Lemondott Maros Megye Tanácsának alelnöki tisztségéről, valamint önkormányzati képviselői mandátumáról Lokodi Edit Emőke, aki 2004 és 2012 között állt a közgyűlés élén.

Gáspár Botond

2014. február 04., 20:342014. február 04., 20:34

2014. február 04., 20:502014. február 04., 20:50

A 2012. júniusi választásokon is az RMDSZ jelöltje volt, azonban alulmaradt az USL által támogatott liberális Ciprian Dobréval szemben, majd az új összetételű testület az egyik alelnöki tisztséggel bízta meg (a másikat az USL kapta, és a szociáldemokrata Ovidiu Dancu foglalhatta el). Lokodi Edit Emőke kedden, február 4-én iktatta felmondását a megyei önkormányzatnál, és bejelentette távozását az RMDSZ megyei vezetőségének is.

„Március elsejétől kértem felmentésemet a megyei önkormányzatnál betöltött összes tisztségemből. Személyes okok miatt teszem ezt, hiszen az életem úgy alakult, hogy a családomnak szüksége van rám. Március 15-től elutazom hozzájuk, így nem tudnám az alelnöki tisztséggel és az önkormányzati képviselői mandátummal járó feladataimat úgy ellátni, ahogy azt kellene, hiszen a munka is és a család is egész embert kíván. Komoly politikai, közigazgatási terveim már nincsenek, egyetlen vágyam ezen a téren a visszavonulás volt, amellyel így nem vártam a következő választásokig. Köszönöm az együttműködést azoknak, akikkel együttműködtünk, úgy gondolom, sikeres tíz év volt, szép projekteket valósítottunk meg. Elégedetten, kiegyensúlyozottan távozom. Nincs gond azzal sem, hogy ne az RMDSZ köreiből kerüljön ki az utódom, hiszen a legerősebb frakció vagyunk a megyei közgyűlésben” – mondta megkeresésünkre Lokodi Edit Emőke.

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor elmondta, a megüresedett mandátumot a 2012-es választások listáján következő személy, Dénes József volt marosfelfalusi iskolaigazgató foglalja el, arról pedig, hogy ki lesz az alelnök Lokodi Edit helyett, az RMDSZ testületei döntenek, a közgyűlésnek pedig majd szavaznia kell.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés