
Fotó: Boda L. Gergely
Hivatalosan bejelentette, lemond alpolgármesteri és tanácsosi tisztségéről Claudiu Maior, Marosvásárhely eddigi városvezető-helyettese, miután március elsején a legfelsőbb bíróság kimondta: helyt ad az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) óvásának, amely összeférhetetlennek minősítette Claudiu Maiort. A legfelsőbb bíróság döntése végleges.
2016. március 02., 11:272016. március 02., 11:27
2016. március 02., 12:302016. március 02., 12:30
Tízperces sajtótájékoztatót tartott szerdán Claudiu Maior a marosvásárhelyi városháza gyűléstermében, Andrei Mureşan, a hivatal jegyzője társaságában. Maior bejelentette, miután kedden kihirdették a bíróság végleges döntését, ő aláveti magát ennek, s benyújtja lemondását az alpolgármesteri tisztségből. A legközelebbi önkormányzati ülésen tanácsosi tisztségéről is lemond, és majd a párt eldönti, hogy kit jelöl helyébe tanácsosnak.
Maior azt is elmondta, hogy a döntés értelmében három évig nem tölthet be köztisztviselői állást. A hogyan tovább kérdésre, illetve az újságírók azon érdeklődésére, hogy megpályázza-e a nemrég megszavazott városmenedzseri állást, azt válaszolta, egyeztetni fog a polgármesterrel, s ha a városvezetőnek szüksége van a tudására és tapasztalatára, akkor továbbra is segíteni fog neki.
A feddhetetlenségi ügynökség még 2013-ban adta ki az első közleményt, amelyben összeférhetetlennek minősíti Claudiu Maiort, aki akkor Dorin Florea, Marosvásárhely polgármesterének tanácsadója volt, ugyanakkor helyi demokrata-liberális képviselő is egyben. Az ügynökség szerint Claudiu Maior megszegte az összeférhetetlenségi előírásokat, hiszen választott önkormányzati képviselőként tevékenykedett, ugyanakkor magánszemélyként kötött szerződést a polgármesteri hivatallal, amelynek alapján közpénzekből fizetik, a polgármesternek nyújtott szolgáltatásaiért. A tanácsadói szerződésben 35 840 lejes évi juttatás szerepel. Bár Maior elsőfokon megnyerte a pert, az ANI fellebbezett – a legfelsőbb bíróság idén március elsején hozta meg a végleges döntést.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!