
Fotó: Veres Nándor
Idén 287 írásos panaszt nyújtottak be a Maros megyei fogyasztóvédelmi hivatalhoz, amelyeket a helyszínen vizsgáltak ki a szakemberek, akik többek között lejárt szavatosságú termékeket vontak ki a forgalomból. Megbüntették az iskolatej-programban részt vevő céget is.
2015. március 11., 18:012015. március 11., 18:01
A vásárlók által benyújtott panaszok csaknem hatvan százaléka jogosnak bizonyult, s a szakemberek elrendelték a fogyasztók kártalanítását, a termék cseréjét. A helyszíni ellenőrzések során a fogyasztóvédők több büntetést róttak ki a pontatlan címkézés, a vásárlók tájékoztatásának elmulasztása miatt. Ugyanakkor kivonták a polcokról a lejárt szavatosságú termékeket is. Marcela Achim főfelügyelőtől megtudtuk, hogy találtak olyan becsomagolt süteményt is, amelynek húsz napja lejárt a szavatossága, de vetettek le a polcokról lejárt és már szagosodó szalámit, a szavatossági idő feltüntetése nélkül árult darált húst és lisztet is, s megakadályozták azt is, hogy a régi csokoládé és sör a vásárlók kosarába kerüljön.
A főfelügyelő elmondta, hogy tíz tanintézetben vizsgálták meg az iskolatej-program keretében forgalmazott termékeket, s találtak olyan kiflit, amelynek a csomagolásán nem volt feltüntetve a szavatossági idő. Ezért 3000 lejre büntették a forgalmazót. Írásos figyelmeztetésben részesítették azt a tanintézetet, ahol a hűtőben tárolt termékeket kiosztó személynek nem volt megfelelő védőfelszerelése.
Idén a megyei fogyasztóvédők 638 lej értékben vontak ki lejárt szavatosságú terméket a boltokból, összesen 12.500 lejes pénzbírságot róttak ki, és hét esetben írásos figyelmeztetést hagytak hátra.
Marcela Achimtól azt is megtudhattuk, hogy január végétől minden üzletben ki kell függeszteni a fogyasztóvédelmi kék számot: 021-9551, valamint a megyei fogyasztóvédelmi hivatal elérhetőségeit.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!