Száztíz „kisművész” alkotott, pihent, szórakozott majd egy héten át Marosszentgyörgyön. A „MaKiTa” rövidítéssel becézett rendezvényt már ötödik alkalommal szervezték meg.
2015. augusztus 10., 20:492015. augusztus 10., 20:49
2015. augusztus 11., 16:172015. augusztus 11., 16:17
A Marosszentgyörgyi Kisművészek Tábora (MaKiTa) a kecskeméti Európa Jövője Egyesület Csiperó nemzetközi táborának közreműködésével indult útjára 2010-ben.
A tavalyi évet kivéve, amikor a marosszentgyörgyi kisművészek látogattak öt napra Kecskemétre és öt napra Zalaszentgyörgyre, Marosszentgyörgy testvértelepülésére, a MaKiTá-t az erdélyiek szervezték meg. A magyarországi vendégek múlt kedden érkeztek Marosszentgyörgyre. Programjukban éneklés, zenélés (citera, hegedű, brácsa, furulya), rajz- és hímzőkör szerepelt Albert Katalin és Szakál Klára tanárnő irányításával. Szerdán este a Kodex régizene együttes reneszánsz dalokat énekelt a korabeli ruhákba öltözött és reneszánsz táncokat tanuló táborozóknak.
Csütörtökön, Urunk színeváltozása ünnepén a Bekecs-tetőn épült kápolnában tartott énekes-zenés műsort a három település kisművész-csapata. A délutánt is a Bekecsen töltötték a táborozó fiatalok játékkal, erdei sétákkal. A pénteki nap tevékenysége a szerdaihoz volt hasonló: szentmise, ének, zene, rajz, hímzés, majd főpróba a kultúrotthonban a szombati gálára. Pénteken este az Öves együttes táncházat tartott a marosszentgyörgyi táborozó ifjúságnak, amelyen székely-magyar táncok lépéseit sajátíthatták el.
A tábor tevékenységsorozata szombaton jutott el a tetőpontra. A kisművészek délelőtt a szentgyörgyi Csíki Malom Múzeumba látogattak el, Kilyén Emma tanárnő vezetésével, majd a helyi Lakatos kürtőskalács-készítő családot keresték fel. Itt a fiatalok is bekapcsolódhattak a kürtőskalács sütésének folyamatába. Szombaton este került sor az ünnepi gálaműsorra, amelyen a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes (Simon Kinga tanárnő), a zalaszentgyörgyi Örömzene kórus (Standi Mariann tanárnő) és a kecskeméti együttes lépett fel, valamint a kisművészek rajz és hímzés munkái kerültek kiállításra. A tánccsoportokat Simon Imre vezette. Az est a plébánia kertjében tábortűzzel ért véget. A vasárnapi szentmise után bomlott a tábor, de a zalaszentgyörgyiek a nap folyamán egy székelyföldi túrán vettek részt.
Marosvásárhely utcái ötödször adnak otthont a Street Festiválnak augusztus 1–3. között. Az esemény egyik legnagyobb magyar dobását Palya Bea fellépése jelenti – a magyar népzene és világzene ikonikus hangját először hallhatjuk a fesztivál színpadán.
A Maros Megyei Múzeum egy versenyt hirdetett, amelynek nyertese egy miniatűr agyag katonával lehet gazdagabb.
Ha Varga Nikol táncol, megáll körülötte a világ. Ősztől tizedikes lesz a marosvásárhelyi Bolyai iskolában, de már nyolcszoros világbajnok. Táncos története ötévesen kezdődött a nappalijukban való tornázással, ám azóta egész Európa felfigyelt rá.
A mai gyermekekkel már nem beszélgetnek annyit otthon, mint régen, nem hallgatnak élő szavas mesét sem – számukra az olvasás valódi érzelmi töltekezést jelentene. Románia azonban az utolsó helyen áll az Európai Unióban az olvasási szokások terén.
Egy szászrégeni ház tetőszerkezete gyulladt meg vasárnap hajnalban, két tűzoltóautó és egy mentőautó sietett a helyszínre.
Magánál volt, de nem tudott kiszállni a villanyoszlopnak ütközött személyautóból egy fiatal gépkocsivezető vasárnap reggel.
Gaudeamus néven nyitották meg az ország első egyetemi gyógyszertárát pénteken kora délután Marosvásárhelyen. A gyógyszerészek munkáját egy robot fogja segíteni, elvégezve helyettük az ismétlődő feladatokat, hogy nekik több idejük legyen a betérőre.
Bombaként robbant a bejelentés, miszerint az Anghel Saligny-program keretében felfüggeszthetik a kifizetéseket. Maros megyében 157 nyertes pályázat van, legtöbb esetében a munkálatok is elkezdődtek. Mit mondanak a polgármesterek és mi a kormányálláspont?
Marosvásárhelyről indult el Magyarországra személyautóval július elsején, és azóta nem adott életjelet magáról a 66 éves Fábián Gyula. Családja azóta keresteti, csütörtök óta pedig a rendőrség is sajtónyilvánossá tehette az eltűnését.
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton reggel 6 órától vasárnap délután 5 óráig a marosvásárhelyi Cuza Vodă utcában a Park Hotel környékén zajló építési munkálatok miatt.
szóljon hozzá!