Külön nyitotta meg a tanévet a MOGYE magyar tagozata

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata idén is távol maradt a hétfő délelőtti Kultúrpalotában tartott hivatalos tanévnyitóról. A tagozati vezetőtanács döntése értelmében a Vártemplomban tartották a tanévkezdő ünnepséget.

Vass Gyopár

2015. szeptember 29., 17:412015. szeptember 29., 17:41

A döntést azzal indokolták, hogy az egyetemen a tanügyi törvény rendelkezéseinek maradéktalan betartása továbbra is várat magára, és a hivatalos megnyitón való jelenlétükkel legitimálnák a magyar tagozat számára kedvezőtlen állapotot.

A rendezvény rövid hálaadó ökumenikus istentisztelettel kezdődött , melyet Papp Melinda evangélikus, Ötvös József református, Nagy László unitárius és Oláh Dénes katolikus lelkipásztorok tartottak. Az egyházi áldás után az ünnepély mozzanatait felkonferáló Lőrinczi Zoltán docens elmondta: reméli, a lelkipásztorok fohászai a Szentgyörgy utcán át eljutnak a Kosárdombig és meghallgatásra találnak.

Ezután Szabó Béla, a magyar tagozat választott vezetője szólt a templom padjaiban ülő elsőévesekhez. Elmondta: az annak idején magyar nyelvű intézményként indult intézetben jelenleg a magyar nyelvű oktatás folyamatos háttérbe szorítása zajlik. A diákok és oktatók csökkenésén túl, az egyetem vezetősége mindent megtesz azért, hogy feledtesse az egyetem magyar gyökereit, és a történelemhamisítástól sem riad vissza. Kitért arra is, hogy óriási a szakadék a törvény és annak betartása között, utalva arra, hogy a 2011-ben megjelent, az anyanyelvű kisebbségi oktatás számára széles körű jogokat biztosító tanügyi törvény csak papíron érvényesül. „Az elmúlt négy év arról szólt, hogy próbáltunk érvényt szerezni ezen törvény betartásának, de mindez a mai napig nem sikerült maradéktalanul. Teszi mindezt az egyetem román vezetése a karhatalom és a tanügyminisztérium egyre kevésbé burkolt támogatásával” – fogalmazott. Ezek után várható lett volna, hogy a feszültségek miatt a diákok elmaradnak, de a professzor örömmel jelentette be, hogy az idei felvételi eredmények jobbak, mint a tavalyiak, és hogy az idén a fizetéses helyekre is jutottak be magyar diákok.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja megemlítette: a Teleki Tékában őrzik az első, közel 500 éves magyar orvosi szakkönyvet, melynek szerzője Lencsés György volt. A következő századokban is számos orvosi szakkönyv jelent meg magyar nyelven, a sokszor vérzivataros idők dacára. „Vajon ma, 438 évvel Lencsés György könyvének megjelenése után, a több száz éves magyar nyelvű orvosi szaknyelv megszületése után, értenék-e azt a a nyugati világban, hogy valakik itt és most korlátozni akarják a magyar nyelvű orvosi képzést?” – tette fel a kérdést a főkonzul. „Ma, amikor ünnepélyes évnyitót tartunk, mindannyian tudjuk, hogy ünnepünk nem lehet teljes. Mert a megpróbáltatások nem értek véget. Ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja oktatási intézményeit, amelyeket őseitől örökölt” – mutatott rá. Beszédének végén hangsúlyozta: továbbra is igaz, hogy a magyar kormány számára a MOGYE magyar nyelvű tagozata prioritást jelent.

Sipos Emese, a gyógyszerészeti kar magyar tanári közösségének vezetője felszólalásában elmondta: örömünnepre gyűltek össze, de a templom padjaiban ülők arcán nem látja ezt az örömöt. „De hiszem azt, hogy eljön még az az idő a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, amikor a magyar évnyitó tényleg örömünnep lesz. Amikor délelőtt, fényes nappal az egyetem felújított termében tudunk az elsőéves gólyákkal együtt ünnepelni” – adott hangot reményeinek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés