A Magyar Polgári Párt kezdeményezésére Marosvásárhelyen az idén az RMDSZ-szel együtt tartják a Nemzeti Összetartozás Napjára tervezett rendezvényt. Bár a két alakulat vezetője az erősödő politikai összefogásról beszélt, a trianoni megemlékezésből kihagyták az Erdélyi Magyar Néppártot.
2015. május 25., 16:302015. május 25., 16:30
Kihagyták az „erősödő politikai összefogásból” a néppártot az MPP és az RMDSZ országos és Maros megyei vezetői, amikor június negyedikére közös megemlékezés szervezését tervezték. A két alakulat a Maros Művészegyüttes kövesdombi termében szervez ünnepi műsort, amelyre többek között hivatalos Pánczél Károly is, a magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozási Bizottságának elnöke.
Szintén ez alkalommal mutatja be a Maros Művészegyüttes Imádság háború után, az első világégésből ihletődött nagy sikerű táncszínházi produkcióját. „A történelmi igazságtalanságokat soha nem szabad szőnyeg alá söpörni. Még akkor sem, ha azóta több évtized telt el. Nem szabad hallgatni, az igazságtalanság ellen mindig szót kell emelni” – fejtette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki örömmel csatlakozott az MPP kezdeményezéséhez. Amint kiemelte, az igazságtalanságok – mint amilyenek ezelőtt közel száz évvel érték a magyarságot, vagy amilyenek most is mindegyre érik – gyengítik a közösségi öntudatot, amire a legjobb válasz az összefogás lehet. Polgárpárti kollégája, Biró Zsolt arról beszélt, hogy a magyarságnak úgy kell június negyedikéhez viszonyulnia, hogy ne mindig csak a frusztráltság törjön elő. „Úgy gondolom, 2010 óta új helyzet alakult ki a nemzeti politikában. Mindenütt Erdélyben az összefogást kell felmutatnunk. Sokan sokfélék vagyunk, de a nemzeti kérdésben egységesen kell fellépnünk” – hangsúlyozta Biró.
Arra a kérdésre, hogy az elmondottak jegyében miért nem hívták meg a harmadik magyar pártot is, Brassai annyit mondott, hogy „az esemény nyitott”. A készülő megemlékezés ötletgazdája, Biró Zsolt azzal indokolta pártja döntését, hogy most azok az alakulatok a szervezők, amelyek a Székelyföldön polgármesterekkel rendelkeznek. „Március 14-én is szerveztünk ünnepséget, amelyre meghívtuk a néppárt vezetőit, de nem jöttek el” – fűzte hozzá Biró. Ezzel szemben Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke nem tud semmiféle márciusi meghívásról, azonban reméli, hogy a szervezők ezúttal nem feledkeznek meg róluk. „A nemzeti összetartozás nem lehet többszínű, hol ilyen, hol olyan. Ettől függetlenül úgy érzem, Marosvásárhely azok számra is fontos, akiket nem hívtak meg, ezért mi ott leszünk” – mondta el szerkesztőségünknek a néppárti vezető.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
szóljon hozzá!