Közös, élő imalánc Marosvásárhelyért

Rózsafüzérrel imádkozó emberekkel találkozhatunk szombaton Marosvásárhelyen, ahol a Máltai Segélyszolgálat kezdeményezésére szeretnék meghonosítani a katolikus vidékeken már hagyományos rózsafüzér-zarándoklatot.

Simon Virág

2012. november 20., 15:392012. november 20., 15:39

2012. november 20., 18:522012. november 20., 18:52

A marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat vezetője Tulit János a Székelyhon.ronak elmondta, a zarándoklattal az a céljuk, hogy élő imaláncot alkotva a marosvásárhelyi római katolikus plébániákat érintve járják be az egész várost.

„A rózsafüzér társulat tagjaként hiszek az ima erejében, hiszem, hogy szükség van a közös imádságra, szükség van arra, hogy együtt könyörögjünk Marosvásárhelyért, a Máltai Segélyszolgálat tevékenységéért, a város egész lakosságáért. Azt tervezzük, hogy szombaton reggel nyolc órakor találkozunk az Egyesülés negyedbeli, nemrég felszentelt Szentcsalád-templomban, majd onnan indulva megállunk minden katolikus templomnál. Mindenhol együtt imádkozunk, majd továbbhaladunk, remélve, hogy minél többen csatlakoznak hozzánk. A  zarándoklat fő célja az, hogy a résztvevők egy élő imaláncot vonjanak Marosvásárhely köré, melynek során a Szűzanya oltalmába ajánlják a várost és lakóit. Az szeretnénk, hogy az imádságtól leomoljanak azok a falak, amelyek a város lakóit egymástól és Istentől elválasztják” – mondta a zarándoklat kezdeményezője, akitől azt is megtudtuk, hogy Csíkszeredában is volt egy hasonló kezdeményezés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés