
Fotó: Nyulas Piroska
Útkarbantartó munkálatokat végeznek Nyárádremete községben. A jelenleg is zajló kövezés, hengerelés közel 22 kilométer hosszúságban érinti az öt települést, és magában foglalja az útszélek földgyalulását is, ami azért fontos, hogy esőzésekkor a víz befolyjon a sáncokba.
2016. április 06., 18:132016. április 06., 18:13
2016. április 06., 18:142016. április 06., 18:14
„Reményeink szerint a következő lépés már az aszfaltozás lesz a főbb útszakaszokon. Jó lenne, ha a 2014–2020-as fejlesztési időszak pályázati kiírásaiban lenne lehetőség erre és legalább a forgalmasabb utcákra kerülne beton réteg” – mondta el lapunknak Magyari Péter polgármester.
Sajnos már a jelenlegi útjavításoknak is vannak hátulütői, ami nagyban az emberek viselkedésében rejlik, hiszen a simább úton már nagyobb sebességgel mennek. Ezzel egyrészt kellemetlenséget okoznak az út mentén lakóknak, hiszen száraz időben nagy port kavarnak fel. Másrészt balesetveszélyes is, hiszen az apró köveken nagyobb a féktávolság, a szűk utcákban ilyenformán nehezebben elkerülhető egy előre nem látható hirtelen manőver. Éppen ezért a polgármesteri hivatal elővigyázatosságra inti a gépjárművezetőket.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!