
Fotó: Gligor Róbert László
Olvasói panasz érkezett néhány szülő részéről, ami a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskolában hozott néhány új döntést illeti. Megkerestük az intézmény vezetőjét, aki szerint a bevezetett szabályokat már többször is megvitatták.
2014. január 19., 19:262014. január 19., 19:26
Nagy Eszter igazgató úgy véli: az iskolában bevezetett új szabályokat többször is megvitatták, ezek nem egyetlen ember döntései. Minden, a tanulókat, osztályokat érintő kérdést először a tantestület, majd a vezető tanács hagy jóvá. Ugyanakkor tisztelettel felkéri a szülőket, hogy ha bármilyen kérdésük van, azzal hozzájuk forduljanak. „Mi eddig is, ezután is szívesen és készséggel állunk a szülők rendelkezésére” – tette hozzá.
Egyenruha és iskolacímer
A szülők többek között azt kifogásolják, hogy a tanintézetben a második félévtől bevezetik az egyenruhát. Felvetették a kérdést: miért nem a következő tanévtől alkalmazzák ezt, és hogy a roma gyerekek szülei is be fogják-e ezt tartani.
Az igazgató elmondta: szeptemberben, amikor a belső rendszabályzat megújítása szóba került, akkor vetődött fel, hogy szükséges az egyenruha, mert az más osztályképet, magatartást, iskolához és tanuláshoz való hozzáállást eredményezhet. Ezt a feltevést sok jó példa igazolja. Ezért többféle változatot javasoltak, majd osztályfőnöki és szülőértekezleti téma lett belőle. Az iskola szülőbizottsága meghozta a döntést és belefoglalta a rendszabályzatba, hogy már a második félévtől kötelező az 5-7. osztályosoknak. Eszerint barna, kék vagy fekete sötét nadrágot (lányoknál akár szoknyát), fehér vagy kék színű inget és fekete mellényt kell viselniük a diákoknak. A mellényekre majd felkerül az iskola emblémája. Ezt hamarosan megrendelik, mert december közepén megkapták a minisztériumi jóváhagyást, hogy hivatalosan is használhatják a Deák Farkas Általános Iskola nevet. Nagy Eszter biztos abban, hogy a romák is fognak ehhez alkalmazkodni. A rendelet alkalmazását azért nem halasztják a következő tanévig, mert mindig lesz olyan szülő, aki ellenzi, és minél tovább halogatják, annál nehezebb lesz a bevezetés.
Gyalogolni és várakozni kell
A szülők azt is panaszolják, hogy az iskolabusz délután nem viszi haza a szentannai városrészből járó gyerekeket, így azok sárban-hóban több kilométert kell gyalogoljanak. Ezzel kapcsolatban az igazgatónő kifejtette: a két iskolabusszal elsősorban a bői, mosoni, vecei, szentlőrinci, tompai gyermekeket szállítják abba az iskolába, amelyikben tanulnak. Ennek ellenére a polgármesteri hivatal azt is bevállalta, hogy reggel kivétel nélkül minden tanulót beszállítanak az iskoláikba. Az első félévben az iskolabővítések miatt kényszerhelyzet alakult ki, a mosoni és szentlőrinci gyerekek is Sárdon tanultak. Ez februártól megszűnik, és akkor újratervezik a menetrendet, s a lehetőségek függvényében igyekszenek megoldani a kérdést.
A hozzátartozók azt is megemlítik, hogy a gyerekek reggel fél nyolc táján megérkeznek az iskolába, de becsengetésig lenn kell állniuk az aulában, mert nem engedik fel az osztályokba. Nagy Eszter ezt elismeri, hozzátéve, hogy a döntés a közös szülőértekezleten született. Szintén a belső rendszabályzat része, hogy csakis a pedagógus jelenlétében tartózkodhatnak a gyerekek az osztálytermekben, az emeleti folyosókon és a lépcsőházban. Az intézményvezető szerint a diákokat nem lehet felügyelet nélkül hagyni, és ezek a szigorítások éppen a gyermekek testi épségét szolgálják, továbbá szeretnék megelőzni az épület rongálását.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!