Kötelező lesz az egyenruha a nyárádszeredai iskolában

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Olvasói panasz érkezett néhány szülő részéről, ami a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskolában hozott néhány új döntést illeti. Megkerestük az intézmény vezetőjét, aki szerint a bevezetett szabályokat már többször is megvitatták.

Gligor Róbert László

2014. január 19., 19:262014. január 19., 19:26

Nagy Eszter igazgató úgy véli: az iskolában bevezetett új szabályokat többször is megvitatták, ezek nem egyetlen ember döntései. Minden, a tanulókat, osztályokat érintő kérdést először a tantestület, majd a vezető tanács hagy jóvá. Ugyanakkor tisztelettel felkéri a szülőket, hogy ha bármilyen kérdésük van, azzal hozzájuk forduljanak. „Mi eddig is, ezután is szívesen és készséggel állunk a szülők rendelkezésére” – tette hozzá.

Egyenruha és iskolacímer

A szülők többek között azt kifogásolják, hogy a tanintézetben a második félévtől bevezetik az egyenruhát. Felvetették a kérdést: miért nem a következő tanévtől alkalmazzák ezt, és hogy a roma gyerekek szülei is be fogják-e ezt tartani.

Az igazgató elmondta: szeptemberben, amikor a belső rendszabályzat megújítása szóba került, akkor vetődött fel, hogy szükséges az egyenruha, mert az más osztályképet, magatartást, iskolához és tanuláshoz való hozzáállást eredményezhet. Ezt a feltevést sok jó példa igazolja. Ezért többféle változatot javasoltak, majd osztályfőnöki és szülőértekezleti téma lett belőle. Az iskola szülőbizottsága meghozta a döntést és  belefoglalta a rendszabályzatba, hogy már a második félévtől kötelező az 5-7. osztályosoknak. Eszerint barna, kék vagy fekete sötét nadrágot (lányoknál akár szoknyát),  fehér vagy kék színű inget és fekete mellényt kell viselniük a diákoknak. A mellényekre majd felkerül az iskola emblémája. Ezt hamarosan megrendelik, mert december közepén megkapták a minisztériumi jóváhagyást, hogy  hivatalosan is használhatják a Deák Farkas Általános Iskola nevet. Nagy Eszter biztos abban, hogy a romák is fognak ehhez alkalmazkodni. A rendelet alkalmazását azért nem halasztják a következő tanévig, mert mindig lesz olyan szülő, aki ellenzi, és minél tovább halogatják, annál nehezebb lesz a bevezetés.

Gyalogolni és várakozni kell

A szülők azt is panaszolják, hogy az iskolabusz délután nem viszi haza a szentannai városrészből járó gyerekeket, így azok sárban-hóban több kilométert kell gyalogoljanak. Ezzel kapcsolatban az igazgatónő kifejtette: a két iskolabusszal elsősorban a bői, mosoni, vecei, szentlőrinci, tompai gyermekeket szállítják abba az iskolába, amelyikben tanulnak. Ennek ellenére a polgármesteri hivatal azt is bevállalta, hogy reggel kivétel nélkül minden tanulót beszállítanak az iskoláikba. Az első félévben az iskolabővítések miatt kényszerhelyzet alakult ki, a mosoni és szentlőrinci gyerekek is Sárdon tanultak. Ez februártól megszűnik, és akkor újratervezik a menetrendet, s a lehetőségek függvényében igyekszenek megoldani a kérdést.

A hozzátartozók azt is megemlítik, hogy a gyerekek reggel fél nyolc táján megérkeznek az iskolába, de becsengetésig lenn kell állniuk az aulában, mert nem engedik fel az osztályokba. Nagy Eszter ezt elismeri, hozzátéve, hogy a döntés a közös szülőértekezleten született. Szintén a belső rendszabályzat része, hogy csakis a pedagógus jelenlétében tartózkodhatnak a gyerekek az osztálytermekben, az emeleti folyosókon és a lépcsőházban. Az intézményvezető szerint a diákokat nem lehet felügyelet nélkül hagyni, és ezek a szigorítások éppen a gyermekek testi épségét szolgálják, továbbá szeretnék megelőzni az épület rongálását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés