Korszerűsítés a Telekiben

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A megszokottnál több és változatosabb rendezvényt sikerült lebonyolítania tavaly a szovátai Teleki Oktatási Központnak (TOK). A versenyképesség megtartása érdekében idén az infrastruktúrába is beruháznak.

Gligor Róbert László

2014. január 20., 11:332014. január 20., 11:33

2014. január 20., 12:072014. január 20., 12:07

Az intézménynél néhány év után ismét beruházásokba kezdtek, hogy a konferenciaturizmus területén is lépést tudjanak tartani a szovátai „versenytársakkal”. Az előző évekhez képest felfelé ívelő görbét mutat a vendéglátási igény az intézményben, az elmúlt hónapokban szó szerint telt ház volt a Telekiben. Ezért picivel lassabban haladnak azzal a beruházással, amely az első osztályú szálláshelyek korszerűsítését célozza, de tavaszig befejezik azt. Ugyanakkor az intézmény számítógépes és didaktikai eszköztárát is felújítják. Az udvart és a parkolót felújítják, az udvaron saját fitnesz- és wellnessközpontot alakítanak ki – tudtuk meg a részleteket Szolláth Hunortól, a TOK vezetőjétől. A tavalyi év a forrásszerzés szempontjából is eredményesnek mondható, több pályázatuk is sikeres volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kiírásain.

Oktató-képző intézmény

A munkatervükben, programjaikban szereplő összes rendezvényt meg tudták valósítani: szaktáborokat, évközi és pedagógus továbbképzőket – emelte ki Szolláth. Az általános és középiskolás diákok a Teleki-virág nevű biológia-környezetvédelem szaktáborban vehettek részt, és ennek nyerteseit a nyáron már második alkalommal tudták eljuttatni táborba a Szegedi Tudományegyetem és a Csemete Természetvédelmi Egyesület közös oktatóközpontjába, Bugacpusztára.

Nagy sikere van annak a kedvezményes árajánlatú iskolás tábornak is, amelynek keretében a diákok Szováta helyismereti és kulturális értékeivel ismerkednek, de gyakorlati természeti ismereteket is szerezhetnek: méréseket végeznek a sós tavaknál, modellezik a heliotermikus jelenséget. Tavaly mintegy kéttucatnyi csoport vette ezt igénybe Erdély egész területéről, sőt még külön pedagóguscsoportok is beneveztek. A Bethlen Gábor történelmi szaktábort decemberben immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg.

A felnőttekre és tehetségekre is figyelnek

Folyamatosan szerveznek itt évközi továbbképzést a felnőttek számára, akár hétvégi, akár bentlakásos rendszerben. A TOK legjelentősebb képzési programja Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen szervezett Bolyai Nyári Akadémia, a Kárpát-medence legnagyobb pedagógus-továbbképzési programja. Ezt  több helyszínen bonyolítják, ezek egyike Szováta, ahol tavaly két héten át öt szekcióban zajlottak az előadások: tanítók, óvónők, testnevelő tanárok, osztályfőnökök és speciális nevelési igényeket használó pedagógusok számára. Mindkét felnőttképzési programot a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
Mint tehetséggondozó pontban, a TOK-ban a tavaly nyolc szekcióban rendezett továbbképzést a hazai magyar nyelvű pedagógusok számára az Erdélyi Tehetséggondozó Tanács és a Nyilas Misi Tehetséggondozó Alapítvány, de a székelyföldi tehetségsegítő hálózat is ülésezett itt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés